Diabétesz Világnap a Rendelőintézetben

A cukorbetegséget sajnos mára már a népbetegségek közé kell sorolnunk. Hogy miért? Mert világszerte több, mint 250 millió ember diabéteszes, Magyarországon pedig a cukorbetegek száma meghaladja a 772 ezret. Ez egy nagyon magas szám. Ha a hazai statisztikákat nézzük, akkor kiemelkedően fontos hogy odafigyeljünk a cukorbetegségre, mindezek mellett pedig a megelőzésére. „A diabétesz és szövődményei megelőzhetőek!” – mondta Dr. Tóth István a Sárospatak Város Rendelőintézete által szervezett Diabétesz Világnapja programon. A főorvos úr beszélt még az egyik legsúlyosabb szövődményről, a diabéteszes láb szindrómáról is.

Bereiné Dr. Jakab Beáta elmondta, sajnos városunkban is sokan vannak cukorbetegek. Értük, már lassan két évtizede Cukorbetegek Klubja működik. A Diabétesz Világnapot pedig idén már másodszorra rendezték meg.

„Maga a cukorbetegség egy központi helyet foglal el Sárospatak Város Rendelőintézetének életében. Városunkban már közel 20 éve működik önszerveződés keretében a Cukorbetegek Klubja. Ennek működtetését, összefogását 2014-től a Rendelőintézet vette át. Megpróbáljuk ezeket a betegeket illetve családtagjaikat folyamatosan segíteni szakmai tapasztalatokkal, valamint a klubfoglalkozások alkalmasak arra is, hogy a tagok együtt, kötetlenül megtudják beszélni véleményeiket, tapasztalataikat, egymásnak jó tanácsokat adjanak és segítsék a másikat a mindennapi életben.

Véleményem szerint így a cukorbetegek gondozása nem csak az egészségügyi ellátóra hárul, hanem a betegek aktív közreműködésével együttesen kerül megoldásra.”

A diabéteszes láb szindróma a cukorbetegség egyik legrosszabb szövődménye, végkifejlete pedig akár végtag amputáció is lehet. Dr. Tóth István felhívta a megelőzésre a betegek figyelmét, és jó tanácsokkal látta el őket.

„A cukorbetegség rettegett szövődményei ha nincsenek kellő gondossággal kezelve és ápolva, akkor végtag amputációhoz is vezethetnek. Ennek a betegségnek a neve a diabéteszes láb szindróma. Erről tartottam előadást a betegeket is bevonva és szemléltettem számukra 1-2 dolgot.

Fontos a figyelemfelhívás, hiszen eléggé alattomosan fejlődik ki a betegeknél a diabéteszes láb szindróma. Ha azonban tüneteket észlelnek fontos az is, hogy hol tudják ezt kezeltetni és oda hogyan jutnak el, így a betegeknek ezt is elmondtam. Mindezek mellett pedig úgy vélem a legfontosabb, hogy a megelőzésről is beszéltünk, hiszen a diabéteszes láb szindróma megelőzhető! Ha odafigyel a beteg az egészséges táplálkozásra és életmódra, az állandó fizikai aktivitásra, a diéta fontosságára, akkor még éveken-évtizedeken át nem lesz gondja, élvezheti a szabad mozgás, munkaképesség, sport és szabadidős tevékenységek örömeit.”

Feltöltő

Fel