Sárospatak Város Önkormányzata már évek óta kereste a lehetőséget és a pénzügyi forrásokat arra, hogy a Megyer-hegyen lévő természeti értéket, vagyis a Tengerszemet miként tudná tovább fejleszteni. Tavaly előtt nyújtottak be egy pályázatot mely sikeres lett, így 388 millió forintnyi támogatási pénzt nyertek terveik megvalósítására. A pályázat által megújul a Tengerszem és annak környéke, az odavezető út és egy bicikli utat is kialakítanak, de sok más turisztikai attrakció is megvalósul. Aros János elmondta,
„A pályázat azonban nem csak az útfelújítást tartalmazza, hanem egy teljes bicikli út kialakítását is magában foglalja, valamint a Tengerszem teljes területének rendbetétel is megvalósul. Kitakarítjuk a víz melletti részeket, lepucoljuk a sziklákat, mindezek mellett pedig több attrakciót is kiépítünk.
Ilyen lesz például Magyarország leghosszabb via-ferrata pályája, mely két részből fog állni. Az egyik egy könnyebb szakasz lesz, míg a másik értelemszerűen egy nehezebb. Mindezekhez a megfelelő személyi hátteret is biztosítjuk majd. A tavat függőhidakkal fogjuk könnyebben bejárhatóvá tenni, és megvalósul egy olyan épületrész is, ahol szeretnénk bemutatni a 15-16-17. századi malomkőgyártás történetét. A Tengerszem legmagasabb pontján pedig egy kilátó is épül, mely tökéletes kilátást nyújt majd Sárospatakra és a Zemplénre” – mondta a polgármester.
A Tengerszemen már megkezdődött a bozótirtás, de a munkálatok befejezése csak 2019 tavaszára várható.
„Jelenleg a tervezése zajlik az itt megvalósuló létesítményelemeknek, melyek során szerencsére nem lesznek nagy építkezési munkálatok. Célunk, hogy minden elképzelt elemet úgy alakítsunk ki, hogy megőrizzük a terület tájképi és természeti adottságait. A projekt várhatóan a 2019-es turisztikai szezonra készül majd el teljesen. Fontos, a terület nem lesz lezárva, folyamatosan látogatható lesz a munkálatok alatt is, természetesen a megfelelő munkavédelmi előírások betartása mellett – nyilatkozta Erdős Tamás projektfelelős.
Az attrakciók egész évben látogathatóak lesznek, de akadnak majd olyan elemei, melyek csak a turisztikai szezonban tartanak majd nyitva.