Hazai borszakma elismerése a Grand Tokajnak

A TOP 100 legjobbja: a 2013-as Grand Tokaj Aszú

 

Tolcsva, 2017. november 10. – A magyar borokat sorrendbe állító, a héten megjelent TOP 100 Magyar Bor 2017 kiadványban többszörösen díjnyertes Grand Tokaj borokat ismert el a hazai borszakma. A Grand Tokaj 2013-as aszúja első helyezést ért el, és előkelő helyen végzett a 2015-ös dűlőszelektált Kővágó Furmint.

Már 2013-ban látszott Tokaj-Hegyalján, hogy az akkori szüretből származó Tokaji Aszú kiemelkedő minőségű lesz: 2,500 mázsa válogatott aszúszem adta az alapanyagot, és a csak Tokaj-Hegyaljára jellemző különleges mikroklíma gondoskodott a szőlő természetes aszúsodásáról. A 2016-ban palackozott 2013-as évjáratú Grand Tokaj Aszú azóta olyan elismeréseket hozott az állami tulajdonú borászatnak, és ezzel a hazai borszakmának, mint a Decanter World Wine Awards aranyérme, vagy a londoni International Wine Challenge kategóriagyőzelmet jelentő Trófea-díja.

A világ legnagyobb borversenyein díjakat nyert tokaji aszú tehát nemzetközi kontextusban is abszolút értelmezhető. A főleg furmint és hárslevelű aszúszemből, teljesen furmint alapborból 170 g/l maradékcukor tartalmú borkülönlegesség a Szegi pincében 18 hónapig érlelődött hordóban. Illatában nagy komplexitás, ízében tiszta gyümölcsösség dominál, a savak kereken és hosszan tartják ezt a nagy potenciállal rendelkező, igazi tokaji nagybort, méltón a több száz éves hagyományhoz, de megfelelve a modern borkultúra elvárásainak.

Tokaj-Hegyalja legnagyobb borászatának kiemelt célja, hogy minden borkedvelő magyar család ünnepi asztalán legyen egy-egy palack tokaji aszú a Borvidék valamelyik termelőjétől. Az ünnepi ételekhez és meghitt hangulathoz kiválóan illik a TOP 100 győztes Grand Tokaj Aszú.

A 2015-ös Kővágó Furmint szintén világszerte ismert és díjazott prémium szárazbora a Grand Tokaj Zrt.-nek, amely a dűlőszelekciónak köszönheti egyedi karakterét. A borban található hűsítő jelleg szépen keveredik a Furmint szőlő zamatával, melyet kiegészít a mádi Kővágó dűlő ásványossága. Nagytestű és hosszú lecsengésű borról van szó, amely méltán végzett előkelő helyen a TOP 100 magyar borok listáján.

Garancia a hagyomány és a modern borkultúra elvárásai közötti harmóniára, ezzel együtt a minőségre is a társaság főborásza, Áts Károly személye is, akinek a felügyelete alatt e palackba zárt remekművek készültek. Áts Károly maga is az egyik „legnagyobb név” a szakmában, 2012-ben az „Év bortermelője” címet elnyert szakember 2013. tavaszán igazolt a Grand Tokaj Zrt.-hez, azóta folyamatosan hozza a nemzeti tulajdonban lévő borászattal rangos hazai és külföldi elismeréseket.

Kövess és kedveld Facebook oldalunkat!

A Grand Tokaj Zrt. közleménye

Feltöltő

Fel