Országos döntőben a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata

A Bolyai matematikaverseny megyei fordulóját 2017. október 13-án rendezték meg, amely jelmondata „Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”. A versenyek között ez azért különleges, mert a gyerekek csapatban dolgozhatnak, ösztönözhetik egymást a feladatmegoldás során. A verseny célja az volt, hogy segítsék a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, kooperatívan oldjanak meg problémákat, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat. A verseny résztvevői 3-8. osztályos tanulók évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai voltak.

Iskolánk 44 tanulója 11 csapattal vett részt a megyei döntőben. A Sajószentpéteren megrendezett eredményhirdetésre iskolánk legsikeresebb csapatai kaptak meghívást. Tanulóink a következő helyezéseket érték el:

3. évfolyam: 5. helyezés – Kristály Máté, Osztroha Máté, Kerchner Marcell, Szendrei Zétény – felkészítő Kántor-Sikora Lili, Fodorné Sütő Judit

7. évfolyam: 1. helyezés – Ambrus Boróka, Durányik Csaba, Hünlich Hédi, Poroszka Zsófia – felkészítő Géczi Tamásné

8. évfolyam: 4. helyezés – Gergácz Éva Emese, Perényi Anna, Kajati Szabolcs, Stumpf Dénes – felkészítő Géczi Tamásné.

Gratulálunk minden résztvevőnek, a 7. évfolyam csapatának jó felkészülést és sok sikert kívánunk a döntőhöz!

Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

Feltöltő

Fel