Színes őszi programok a Carolina Óvoda és Bölcsődében

Tartalmas programok szervezésével gazdagítottuk az óvodánk mindennapjait az elmúlt két hónapban. Az évkezdés, az újratalálkozás örömét különleges események tették még emlékezetesebbé.

2017. szeptember 18-án a Tanévnyitó Ovi party programjain valamennyi szülő és gyermek jól szórakozott. Ugyanezen a napon, – még a délelőtt folyamán – a „TeSzedd” országos hulladékgyűjtési akcióba való bekapcsolódásunk révén összeszedtük a szemetet az óvodánk körül. Nem volt sok, de a gyerekek nagyon szorgalmasan keresgéltek, s így összegyűlt egy pár zsákkal.

Nagycsoportosainkkal, 2017. szeptember 27-én az Állatok Világnapja alkalmából a nyíregyházi Vadasparkba utaztunk. A hosszú buszozás után – mely önmagában is újdonság és élmény a gyerekek nagy részének –, a nagy rácsodálkozás következett a sok ismert és kevésbé ismert állat láttán. A két autóbusszal és a 80 gyerekkel történő kirándulás, továbbá az ott látottak felejthetetlen emlékeket nyújtottak a résztvevők számára. Az Állatok Világnapját tovább ünnepeltük a napján, – azaz október 4-én, –  amikor is a több éves hagyományunknak és gyakorlatunknak megfelelően állateledelt gyűjtöttünk a gyerekekkel a helyi kutyamenhely lakóinak. A gondoskodás jeléül szinte mindenki hozott élelmet, melyet Törő Gábor, a Kutyaotthon vezetője örömmel vett át, és juttatta el az állatok számára.

Október 11-én szüreteltünk. Előtte több csoport meghívást kapott a szőlőhegyre és megélhette a szüret közvetlen élményét vagy pedig már leszedve kapott egy pár láda szőlőt. Ezt dolgoztuk fel az óvodában a délelőtt folyamán a kisdarálóval, kispréssel, nagy munkálkodás közepette. Az elkészült mustot valamennyi gyermek megkóstolta és finomnak tartotta.  A jó hangulatú délelőttöt vidám szüreti felvonulással és táncházzal zártuk.

A további napokban a verőfényes, napos őszi délelőttökön nagy sétákra, kirándulásokra került sor. Eleget tettünk szülői, nagyszülői meghívásoknak, pl. a Manócska és a Cica csoport dióverésen volt, a Halacska és a Mackó a Várkertben, a Napsugár, a Nefelejcs és a Nyuszi az őszi piacon, a Bodza és a Süni csoportok pedig répaásáson és a tanyákon szereztek élményeket és ezzel együtt új ismereteket.

Ebben az évszakban őszi termésekkel díszítjük tereinket, melytől gyönyörű színekben pompázik az épület, és a sült alma és tök illata járja át a helyiségeinket. Az őszi hangulatot és szokásokat idézi a Dömötörözés, mely hagyományt a Bodza csoportunk elevenít fel. Dalokat énekelnek, verseket mondanak a termésekről, a természetről és jelmezekbe öltözve idézik fel a juhászok Dömötör-napi szokásait és mulatságát. A népi hagyományokból az ízelítőt, október 26-án a szülőknek is bemutattuk, akik igazán örültek ennek a programnak. Ezt követően a hozott hatalmas tökökből közös, hangulatos töklámpafaragás következett. Az elkészült „remekműveket” a szülők hazavitték és otthonukat díszítik velük.

Lendvainé Szendrei Ágnes

Feltöltő

Fel