Éjszakai Tappancs-buli a könyvtárban

Az Őszi Könyvtári Napok Országos Rendezvénysorozathoz kapcsolódva és az Állatok Világnapja alkalmából „Tappancs-buli” elnevezéssel október 6-án pénteken Könyvtári éjszakát rendeztünk  gyermek olvasóinknak. Óriási volt az érdeklődés az esemény iránt, így a meghirdetett 15 helyett 18 gyermek költözhetett be hozzánk a könyvtárba, hogy részt vegyen az egész éjszakát betöltő programjainkon.

A gyerekek nagy izgalommal várták a péntek délutánt. A beköltözés alkalmával bepakoltuk a könyvtári polcok közé a hálózsákokat, matracokat, majd elköszöntünk a szülőktől és megkezdődött a nagy kaland. Ismerkedéssel kezdtünk, ahol különböző vidám játékok segítségével hangolódott egymásra a csapat. Minden kisgyerek magával hozta a kedvenc plüsskutyáját, akik több játék során főszerephez jutottak az este folyamán. Így volt ez a „Megy a kutyus” című névmemória játékban is. A Névpókháló játék újnak bizonyult a kicsik számára, amelyet egy fonalgombolyag segítségével játszottunk. Nagyon tetszettek a gyerekeknek a játékok, amelyek végére már meg is alakult a könyvtár Tappacs falkája.

Ezután következett a Kutyagoló. A Makovecz téren találkoztunk Sinkó Zsuzsa nénivel és beagle kutyusával Yagóval.  Séta közben Zsuzsa nénitől sok érdekes és hasznos dolgot hallhattunk a kutyusáról és a kutyás élményeiről is mesélt nekünk. Érdekességként pedig megnézhettünk egy valódi kutya törzskönyvet, amely nagyon tetszett a gyerekeknek. Közben egy jó nagy sétát tettünk velük a városban. Visszatérve a térre elköszöntünk Yagótól és Zsuzsa nénitől, mert egy másik vendég is érkezett hozzánk látogatóba.

A kis Lili kutyus kicsit meglepődött a gyermektársaság láttán, akik nagy érdeklődéssel vették körül. Majd kis idő múlva ő is megbarátkozott a gyerekekkel, akik nagy-nagy örömmel ismerkedtek vele. Nagy élmény volt ez a gyerkőcök számára. Majd Lilitől, Ircsi nénitől és Kingától is elköszöntünk.

Mivel nagyon jó volt az idő és a tér vonzotta a gyerekeket mozgásra, futkározásra,  eltöltöttünk egy kis időt a jó levegőn.

Visszatérve a könyvtárba meglepetés fogadta a kis Tappancsokat. Magos Judit írónő a Demény könyvek szerzője, aki tavasszal el is látogatott kutyájával Sárospatakra és nagy sikerű találkozót tartott a könyvtárban, blogjában élő adásban LIVE formájában köszöntötte a Könyvtári éjszakánk résztvevőit. Bemutatta a gyerekeknek Deményt és Maxot, a kedvenceit és sok-sok hasznos dolgot és tanácsot hallhattunk tőle a felelős állattartásról. Köszönjük szépen Juditnak, hogy gondolt ránk és megosztotta gondolatait – virtuális módon – velünk!!

A videót itt megnézhetik Önök is:

https://www.facebook.com/demeny.a.kotsog/?fref=ts  

 

Az emeleti társalgóban Csontvadászattal folytatódott a kalandozásunk, ahol tréfás, mozgásos ügyességi feladatokban vettek részt a gyerekek. Először Kutyacsere, majd Föld-víz-levegő-állat játékot játszottunk.

A Kreatív KutyaTár-ban Téglásné Pásztor Mónikával lufikutyákat hajtogattunk. Megannyi színes vidám tacsi készült a lufikból, melyeket a gyerekek nagy-nagy lelkesedéssel tekertek, formáztak, alakítottak.

Majd  mini Gasztrokaland-ban volt részünk Klárika néni segítségével, ahol kutya és másféle állat alakú süteményt, kekszet díszítettek a gyermekek.

A „Hot-Dog Party” után „Okos-Gazdi” vetélkedőre hívtuk a gyerekeket. Négy csapatban, sok színes és érdekes feladat által megmutathatták és gyarapíthatták ismereteiket a kutyákról, állatokról.  Szókereső, Rex-nyomozósdi, titkosírás, puzzle, kutyás közmondás kiegészítés, állatos találós kérdések, kutyatotó is szerepelt a feladatok között. Nagyon jó hangulatúra sikeredett a vetélkedő, melynek végén oklevéllel és ajándékokkal jutalmaztuk a csapatokat.

Könyvkiállítás készült a könyvtár kutyás témájú könyveiből, amelyeket a gyerekek az este folyamán szívesen nézegettek, olvasgattak.

Ekkor már későre járt az idő, ezért egy rövid pihenő után indultunk az Ugatólánc Bátorságpróbára. A kis tappancsok egészen a próba kezdetéig találgatták és nagy izgalommal várták, hogy a közeli parkba, vagy a Ház éjjeli felfedezésére indul-e a kis csapat. A misztikus éjjeli épületbeli próbát választottuk a gyerekeknek. A Ház sötét folyosóin egy adott pontról kiindulva a könyvtárba kellett visszatalálni. Egy kis ijesztgetéssel még izgalmassá tettük az amúgy is bátorságot igénylő feladatot, amely nagyon tetszett a gyerekeknek. A bátrabbak egyedül, de volt aki barátaival teljesítette a próbát.

Visszatérve a könyvtárba bátorságukért emléklappal ajándékoztuk meg a résztvevőket.

A NyugiBlöki keretében esti, de már inkább éjjeli mese következett a hálózsákok elhelyezése, „kutyazuhi” és a pizsamahúzás után. A mese után hamar álomba szenderült a vidám tappancs társaság.

Reggel kicsit fáradtan, de számtalan élménnyel gazdagodva vártuk a szülőket és térhettek haza a gyerekek.

A szülők és a gyerkőcök visszajelzései alapján mindenki nagyon jól érezte magát, új barátságok születtek, sok ismerettel gazdagodtak. A könyvtár pedig a második otthonuk lett az ott töltött kellemes élmények hatására, ahová a jövőben is szívesen visszajárnak!

Köszönjük Sinkóné Zsuzsa néni, az Erdei család, Téglásné Pásztor Mónika, a szülők valamint a Kövér Cukrászda támogatását!

Noszályné Bodnár Ágnes és Trembeczki Lászlóné beszámolója

Feltöltő

Fel