Letették a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti vonalszakasz villamosításának alapkövét

Sárospatakon, a vasútállomásnál tették ma le a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti vonalszakasz villamosításának és felújításának kezdetét szimbolizáló alapkövet. A fejlesztés 23 milliárd forintból valósul meg a pálya teljes hosszán, vagyis 46,3 kilométeren villamos felsővezetéki rendszert építenek ki. A beruházás 2019 nyarára készül majd el.

A Magyar Kormány 2020-ig mintegy 1500 milliárd forinttal támogatja a vasút további fejlesztését (2014-2020-as fejlesztési ciklusban nagyobb összeget szántak a vasútfejlesztésre). A tervek szerint, közel 882 kilométer vasútvonal korszerűsítése történik meg és közel 45.000 férőhelynyi új járműkapacitás lesz elérhető az évtized végéig. Ebben a felújításban szerepel a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti vonalszakasz is.

Az ünnepélyes keretek között megtartott alapkőletételen Mosóczi László elmondta, „A vasút nélkülözhetetlen szerepet tölt be a nagyvárosok elővárosi vonzáskörzetében, de jelenléte és rendelkezésre állása még fontosabb értéket képvisel a felzárkózó országrészekben. A Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasútvonal most kezdődő korszerűsítése a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével, az elérhetőség javításával járul hozzá Borsod megye keleti részének megerősítéséhez, a Zempléni régióhoz. A nettó 23 milliárd forintos beruházásban villamosítják a 46 km-es vonalszakaszt, felszámolják a szűk keresztmetszeteket, megszüntetik az állandó és ideiglenes lassújeleket, valamint Sárospatak és Sátoraljaújhely között töltés is épül – ezen fog közlekedni a vonat –, mely fontos árvízvédelmi feladatokat is ellát majd” – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.

Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője így fogalmazott: „Több, mint 25 éves történet végére érünk most. Az itt élők már a rendszerváltozás óta szerették volna, ha a vasút villamosítása megtörténik. Ez végre sikerül, és a fejlesztés eredményeként csökken a menetidő Budapest és Sátoraljaújhely között, így már három óra alatt elérhető lesz a főváros. Jelentősen nő a szolgáltatási színvonal is, mely ismét visszahozhatja az itt élők vonattal való közlekedési kedvét.”

Sárospatak polgármestere, Aros János azt mondta: „Miért fontos a városunknak egy ilyen beruházás? Mert nem mindegy, hogy a nagy erőfeszítéseinkkel megrendezett programjaink és beruházásaink megtekintésére hogyan érkezhetnek ide a turisták. Hiába büszkélkedhet egy polgármester a fejlesztésekkel, ha az idelátogató emberek nem tudják megfelelő módon megközelíteni a nevezetességeinket. A mostani sikeres fejlesztésnek köszönhetően végre megvalósul az álmunk, vasúton végre méltó körülmények között jöhetnek Sárospatakra, Zemplénbe és Tokaj-Hegyaljára a látogatók. Persze nem csak emiatt fontos ez nekünk, hanem mert a gyermekeink a fővárosba, vagy a Dunántúlra mennek tanulni, így oda valahogy el kell jutniuk. Most már rövidebb idő alatt érnek el oda is, és ez nagyon jó hír!”

Az ünnepségen elhangzott: „Ez a vonal az 1970-es években volt utoljára felújítva. Az eltelt évtizedek romlási folyamatainak következtében a 2010-es évek elejére annyira rossz műszaki állapotok keletkeztek, hogy a pályasebességet sok helyen 40 és 60 km/h-ra kellett korlátozni. Sajnos ezzel együtt járt az is, hogy az utazóközönség elpártolt a vonatközlekedéstől. A MÁV 2010-ben elhatározta, hogy megpróbálja visszafordítani ezt a folyamatot. Rendszeresen egyeztettünk, hogyan lehetne minél jobban és precízebben megoldani a helyzetet, és végre sikerült, ezt is ünnepeljük ma itt. A fejlesztés nyomán a teljes vonal villamosításra kerül, a hiányzó pályaszakaszok átépítése megtörténik és a sebesség egységesen mindenhol 100 km/h-ra fog növekedni! ” – mondta a Pál László, a MÁV Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese.

A 2019 nyarára elkészülő beruházás során a pályaszakasz teljes villamosítása és az ehhez szükséges energiaellátó rendszerek kiépítése megtörténik. A munkálatok során odafigyelnek arra, hogy a vasút a felújítás során ne legyen végig lezárva, így olyan megoldásokat dolgoztak ki, amelyek vélhetően kevésbé zavarják majd az utazókat. Ilyen például, hogy éjszaka dolgoznak amikor kisebb a vonatforgalom, vagy olyan munkákat végeznek, amelyek a forgalom fenntartása mellett is meg lehet csinálni. Lesznek sajnos olyan időszakok, amikor vonatpótló autóbuszokkal kell utazni, de a fejlesztés időszakában javarészt a vasút is használható lesz.

Végezetül pedig ami a legfontosabb, hogy a térség vasúti megközelíthetősége javul. Magasabb peronokat alakítanak ki, korszerűbb utas tájékoztatás lesz, kényelmesebb állomások, tisztább, élhetőbb környezet. Ez vár majd az utazóközönségre. Ha pedig minden jól megy, szeretnék elérni majd azt is, hogy naponta ismét közlekedjen InterCity Sátoraljaújhely és Budapest között.

Feltöltő

Fel