Megkezdődött a 2017/2018-as tanév az iskolákban

A meleg nyári napok után beköszöntött az ősz, és vele együtt az iskolakezdés is. Körkép a sárospataki iskolák tanévkezdéseiről.

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
„Tanulói létszámunk (jelenleg) 395 fő, 19 osztállyal kezdjük az új tanévet. Sok új tanuló érkezett a nyáron, a létszámunk a tavalyihoz képest nőtt.

A 2017/2018-as tanévtől beindul az első évfolyamon a Nebuló-program. A hetedik évfolyamosainknak nyert a “Határtalanul” pályázata Szlovákiába, amely teljeskörűen biztosítja az utazás költségét.

Idén hat uniós pályázatunk vár elbírálásra. Továbbra is az Oktatási Hivatal Bázisintézményeként dolgozunk, amellyel bemutató órákat, műhely munkákat kínálunk fel a térség pedagógusainak. Az EKE Comenius Campusa tanítóképzésének gyakorlóhelye vagyunk.

A tervezett nyári karbantartási munkák elkészültek, négy tanterem parkettacsiszolással, lakkozással is megújult. Hagyományainknak megfelelően sok-sok színes programmal várjuk a gyerekeket, így készülünk a tanévre.” – adta hírül Szegedi Istvánné igazgató.

Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola
A Bazilika Minorban tartotta meg Veni Sancte tanévnyitó szentmiséjét és a tanévnyitó ünnepségét a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola. Kissné Murányi Andrea intézményvezető elmondta: „A tanévet 320 tanulóval és 15 osztállyal indítjuk. A nyár folyamán megtörtént az iskola aulájának teljes felújítása. Két táborban (Fonyódligeten és Mátraszentimrén) 75 tanulónk üdülhetett teljesen ingyenesen.”

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több évtizedes kitűnő pedagógusi munkájáért Nagyné Deák Ilonának – idén nyugdíjba vonul – Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott, melyet az évindító szentmise keretein belül adtak át számára.

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
A református templom felújítása miatt, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona tanévnyitó ünnepségét a gimnázium udvarán tartotta meg.

A „kisrefiben” idén 256 tanuló, 11 osztályban kezdte meg, vagy épp folytatta tanulmányait. Az intézménynek sikerült ebben az évben is két első osztályt (kéttannyelvű és emelt matematika) indítania. A nyáron megtörténtek a tisztító festések és a termek rendbetétele is. Amíg az iskola szépült, addig a diákok három nyári táborban vehettek részt, valamint többen közülük a Csillagpontra, a református nagytalálkozóra is ellátogathattak.

A “nagyrefiben” növekedett a tanulói létszám, 301 gyermek kezdi meg az új tanévet. Az iskolában nyáron csak apróbb javításokat kellett eszközölni, mivel a diákok a nemrégiben felújított intézményt nagy becsben tartják, vigyáznak rá.
A nyár folyamán megkezdődött az iskolai sportcsarnok megépítése, a Kossuth internátus és a külső tornaterem felújítása illetve az Iskolakert rendbetétele is.

Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium
Az indiai bölcs, Gandhi gondolataival: ”Az erő nem testi képességekből fakad. Forrása a rendíthetetlen akarat…” nyitotta meg Tóth Tamás intézményvezető úr a gimnázium 25. tanévét. Beszédében visszautalt az iskolaavatóra, amelyen Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszter köszöntötte az 1993. szeptember 1-jével induló gimnázium közösségét, akkori 228 diákját, 18 főállású pedagógusát. Kívánsága volt, hogy az új iskola nagy értékévé váljon Sárospataknak, Zemplén közoktatásának.

Szeptember első napján 573 tanuló, 20 osztályközösséget alkotva kezdi el a tanévet, 45 gimnáziumi és 11 kollégiumi tanár segítségével. S bár ma nem volt miniszter az ünnepélyen, büszkélkedhet az iskola azzal, hogy az évekkel ezelőtti jókívánságot, reményt valósággá tette, hiszen a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium nemcsak szűk környezetünkben, hanem országosan is ismert, jegyzett iskolává vált. Ám – ahogy az intézményvezető úr fogalmazta – a büszkeségre okot adó múltnak csak akkor van értelme, ha a jelenben is ragaszkodunk azokhoz az erényekhez, amelyek sikeressé tettek bennünket. Így a jubileumi tanévben is fontos a gimnázium számára, hogy a már igazolt értékek alapján végezze munkáját: kell az elszántság, kitartás, tudás, kreativitás, szükségesek tenni akaró tanárok, tehetséges diákok és persze sok-sok munka, kísérve derűvel, vidámsággal. (az iskola közleménye)

Vay Miklós Református Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon

A Vay Miklós Református Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon 2017. szeptember 01-én 310 tanulóval kezdte az új tanévet. A legfontosabb információkat Dr. Téglás Zsolt igazgató mondta el:

“Továbbra is marad a legtöbb szakmában az ösztöndíjrendszer. Érdemes tudni azt, hogy egyes képzéseinken, ha valaki jól tanul, akár havi 70 ezer forint ösztöndíjban is részesülhet.
Megtartjuk, sőt bővítjük a kedvezményes jogosítvány megszerzésének lehetőségét. A nálunk tanuló diákok 40-50 ezer Ft kedvezményben részesülhetnek a tanfolyam vonatkozásában.
Érdemes azt is tudni, hogy a kilencedikes új diákok számára a tankönyvek ingyenesek lesznek, ezzel is 15-20 ezer Ft-ot tud egy-egy család megtakarítani.

Marad továbbá az ingyenes kollégiumi elhelyezés, mely lehetőséggel szintén egyre több diákunk él. Érdemes fontolóra venni a diákotthonba való beköltözést, mert még van szabad hely és hamarosan beköszöntenek a hideg őszi napok. A kollégisták megkímélik magukat a koránkeléstől, a buszmegállóban való fagyoskodástól és természetesen nagyszerű programok várják őket a diákotthonban, ami hangsúlyozom még egyszer, hogy ingyenes, csak az étkezésért kell fizetni illetve ott is vannak különböző kedvezmények.

Ha a lehetőségeknél vagyunk mindenképpen meg kell említsem, hogy a sárospataki tornaklubbal egyre jobb a kapcsolatunk és évről évre több diákunk vesz részt a legkülönbözőbb edzéseken, többen a versenysportba is bekapcsolódnak, tehát ezeket a lehetőségeket is érdemes kihasználni a boksz vagy éppen a labdarúgás terén.

A lehetőségek felsorolását a testvériskolai kapcsolatainkkal kívánom zárni, ahol örömmel számolhatok be egy holland kapcsolatról. A korábbi lengyel és felvidéki testvériskolai kapcsolatok mellett ebben a tanévben mi is fogunk diákokat fogadni Hollandiából egy hétre és márciusban a mi diákjainkból egy csoport szintén eltölthet egy hetet majd Hollandiában.

Iskolánk 5 éve működik a Tiszáninneni Református Egyházkerület fenntartásában és tudni kell, hogy ezalatt az idő alatt is gazdag hitéleti alkalmakkal működött intézményünk, most viszont a Reformáció 500. emlékévében vagyunk, az évforduló méltó megünneplése már idén tavasszal elkezdődött, de számos program vár a diákokra ebben a tanévben is….”

Erdélyi János Általános Iskola

Kis Márta intézményvezető elmondta:

“A sárospataki gyógypedagógiai iskolában a 2017/2018-as tanévkezdés két dologban hoz újat.
Első, és legfontosabb, hogy tanulóinkat ebben a tanévben egy felújított épületben várhatjuk.
2017 nyarán – Sárospatak Város nyertes pályázatának köszönhetően – az iskola épületében komoly energetikai felújítási, korszerűsítési munkálatok kezdődtek. Megtörtént az épület hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, a rendkívül rossz állapotban lévő lapos tető javítása.Korszerűsödött a melegvíz-ellátás, a fűtésrendszer. Kicserélték az aggasztó állapotban lévő kazánjainkat. A neonvilágítást LED-re cserélték.

Másik dolog, hogy lehetőséget kaptunk készségfejlesztő iskola indítására, mely az értelmileg akadályozott tanulók továbbtanulási lehetősége.

Fenntartóval egyeztetve a tanítást 2017. szeptember 11-én kezdjük. A kollégiumba 2017. szeptember 10-én, du. 15 órától lehet beköltözni.”

Feltöltő

Fel