Erdélyi iskola felújítása TOP pályázatból

A beázás általános volt, a fűtésszámla igen magas összegre rúgott és a nyílászárók már 1997-ben is ugyanazok voltak. Ilyen állapotok voltak eddig a Sárospataki EGYMI-ben, vagyis az Erdélyi János Általános Iskola épületénél.

Az elmúlt hetekben viszont nem csak látványos, hanem nagyon hasznos fejlesztés indulhatott el. Az intézmény megyei központ fenntartása is irányítása alá tartozik, de mindig is szerves része volt a városnak – mondta Aros János. Ezért ahogy lehetőségünk adódott, mint az épület tulajdonosai pályázatot nyújtottunk be a felújításra – közölte a város polgármestere. A nyári időszakban az oktatást nem zavarva készülnek el a munkálatok. Az itt dolgozó pedagógusok és gyermekek jelentős minőségi változást tapasztalhatnak majd.

Kis Márta intézmény igazgató azt mondta, nagyon ráfért már az épületükre a felújítás, hiszen szinte minden nap jelentkeztek gondok. Az eső nekik nem hűsítő volt, hanem beázást okozott. A tél nem a hógolyózást jelentette csak, hanem a jelentős gázszámlát a korszerűtlen kazánokkal. A szél nem csak szellő volt, hanem a jele annak, hogy a több mint 20 éves nyílászárók már nem működnek megfelelően. Ez szeptembertől megváltozik, aminek mindannyian örülünk – tette hozzá Kis Márta.

Az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére 247 085 159 forintot nyert Sárospatak Város Önkormányzata. Nyílászárók cseréje, napelemes rendszer és egyéb költség megtakarítást eredményező beruházások valósulnak meg három helyszínen: az Erdélyi iskolában, az Újbástya Rendezvénycentrumban valamint a Gondozási Központhoz tartozó végardói és Kossuth utcai intézményekben.

Feltöltő

Fel