“Itthonról haza” – Erdélyben jártak a Rákóczi iskola tanulói

Aki már egyszer is járt Erdélyben, nem tudja elfelejteni, mindig visszavágyik, teljesen a varázsa alá tud kerülni. Így vagyunk ezzel mi is. Már több éve rendszeresen visszajárunk ide iskolánk tanulóival, volt növendékeinkkel, hogy egy-egy darabot hazalopjunk magunknak belőle az ott élő magyarokkal való beszélgetések kapcsán, fényképek, apró tárgyacskák formájában. S, ha ezekre gondolunk, nézünk, amikor már itthon vagyunk, eszünkbe jut az a sok szép élmény, amit ott éltünk át, és azon jár az eszünk, hogy mikor megyünk ismét vissza, mert olyan jó ott! Pedig nem történnek igazán nagy dolgok, hiszen csak kirándulgatunk, beszélgetünk, barátságokat kötünk, de ezek olyanok, amik egy életen át megmaradnak, és soha nem feledjük el.

Ebben az évben 18 diákunkkal utaztunk itthonról haza. Igen, hazamentünk, mert olyan volt a fogadtatásunk Gyergyócsomafalván. A gyerekeket fogadó családokat már régről ismerjük. Azok, akik már korábban is táboroztak velünk, ragaszkodtak a régi vendéglátókhoz. Tényleg olyan volt a találkozás, mint amikor egy hosszabb távollét után ismét hazaérkezik valaki. A beszélgetést is ott folytatták, ahol egy éve abbahagyták. Még az újaknak sem volt ismeretlen a terep, mert a többiek annyit meséltek már a faluról, a családokról, hogy a bemutatkozások után ők is otthon érezték magukat.

Gyönyörű helyeken jártunk ez alatt az egy hét alatt. Megcsodálhattuk a páratlan szépségű Bucsin-tetőt, Gyilkos-tavat, Békás-szorost. Kirándulást szerveztünk Parajdra, ahol kalandpark is várta a gyerekeket. Elutaztunk Korondra, Farkaslakára, Zeteváraljára. Egy gyönyörű napot töltöttünk Hevederen: játszottunk, közösen főztünk, beszélgettünk a helybéliekkel és hatalmas gyalogtúrát tettünk a Súgó-barlanghoz Vaslábra, amely különleges cseppköveiről híres. Eredetileg úgy volt, hogy az éjszakát is itt töltjük, de nem mertük bevállalni, mert a helybéliek azt mondták, hogy sok a medve. Többször találkoztak már vele a falun belül is. Ez az éjszakai kaland tehát kimaradt, de jövőre majd pótoljuk, mert jövőre ismét megyünk. Ami viszont nem maradt ki, az utolsó napi szekerezés Árpival a Délhegy lábához. A hegyről elmondása szerint az a monda járja, hogy valamikor morgásokat hallottak a tető felől, ahonnan tiszta időben belátni a Gyergyói- és Csíki–medencét, Udvarhely környékét. Nem kétlem, lehetséges, hogy valamikor mordult egyet-kettőt a vulkanikus öreg hegy, de az biztos, hogy most hallgatott. Mi azonban hangoskodtunk rendesen, mert ezt tanácsolták a helybéliek, állítólag ez a legjobb védekezés a medvék ellen. Többen nagyon komolyan készültek a macival való találkozásra. Volt, aki baseball ütője nélkül nem volt hajlandó elindulni, mások hangosan énekeltek, így a találkozás nem kis örömünkre elmaradt.

Gyorsan elrepült az egy hét, de amikor a hosszú út után (10 óra), leszálltunk a buszról, a gyerekek már a következő évi tábort szervezték. Az eredményességet ez mutatja a legjobban. Egy erdélyi barátunk mesélte, hogy hosszabb időt töltött Angliában, de télre haza kellett jönnie, mert nem bírta a Délhegy látványa nélkül. Úgy érzem, hogy ezzel mi is így vagyunk már.

A Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola növendékei és tanárai

Feltöltő

Fel