„Kiteljesedik” a Vak Bottyán utca

Egyre inkább körvonalazódik milyen is lesz a megújuló Vak Bottyán utca Sárospatakon. Míg korábban csak a fele volt aszfalt burkolattal ellátva, heteken belül teljesen elkészül az utca kialakítása.

Sokáig földúton kellett járniuk azoknak, akiknek a Vak Bottyán utcán volt valami dolguk, hamarosan nem kell eső esetén sárban járni sem gyalogosan, sem autóval. Az önkormányzat egy tavaly év végi állami támogatásból 25 millió forintot tud az utca teljes aszfaltozására és egyéb kivitelezési munkálataira valamint  a csapadékvíz elvezetésére költeni – mondta a Zemplén TV-nek nyilatkozva Sikora Attila. A kivitelezés közben felmerült a csapadékvíz teljes körű elvezetését megoldó szükséges plusz műszaki megoldásra az önkormányzat saját költségvetéséből biztosít forrást. Sárospatak alpolgármestere hozzátette, a Vak Bottyán utca út- és csapadékvíz-elvezetésének kiépítése nem csak azért hasznos, mert csökkenti a környező utcák átmenő forgalmát, rövidesen új építési telkeket is ki tudnak majd jelölni.

A Vak Bottyán utcán augusztus 15-re kell elkészülnie a kivitelezésnek, de ezzel még nem érnek véget a nyárra időzített pataki útfejlesztések. További mintegy 75 millió forintból öt utca teljes vagy részleges felújítása valósul meg az őszi időszakig.

Feltöltő

Fel