A Sárospataki Nyugdíjas Klub tagjai Kassán

Klubunk júniusban kirándulást szervezett Kassára. A délelőtti megérkezés után ámulattal léptünk be a Szent Erzsébet székesegyház 20 m magas és 70 m hosszú főhajójába, ahol a helyi vezető elmondta a dóm építésének történetét, majd a Rákóczi – kriptába mentünk. Fejet hajtottunk a nagyságos fejedelem emléke előtt, koszorút helyeztünk koporsójára és elénekeltük a Himnuszt. Visszatérve a főhajóba megcsodáltuk a szentély főoltárát a mellékoltárokat, a díszes faragásokat és a csillárt, majd felmentünk a „Királylépcsőn”. Vezetőnk kíséretében meglátogattuk a Szent Mihály kápolnát is.
A Rodostói-ház felé haladva megnéztük a színház épületét, a szép szökőkutat. A házban a tárlatvezető nagy szeretettel fogadott és minden részletre kiterjedően bemutatta az eredeti és a másolati Rákóczi emlékeket. Jó volt itt lenni!

Hazafelé Hollóházán megálltunk és megnéztük az 50 éves „modern” templomot és a kálváriát.
Sok élménnyel, ismeretekkel gazdagodva érkeztünk haza.
A segítséget köszönjük a Polgármesteri Hivatalnak és A Művelődés Háza és Könyvtárának.

Dávid Sándor beszámolója

Feltöltő

Fel