Vig Balázs volt a Könyvkuckó vendége

Június 12-én, a 88. Ünnepi Könyvhét 16. Gyermekkönyvnapok zárónapján ellátogatott hozzánk Vig Balázs író, hogy jót játszhasson a sárospataki gyerekekkel, közben megismerhessük legújabb kötetét, amely Todó kitálal a suliról: nem csak alsósoknak címmel jelent meg.
Vig Balázs már nem először járt nálunk, legutóbb a Puszirablók című könyvét mutatta be. Azok a gyerekek, akik már olvasták a meséit, ismerhetik Todót, a főszereplőt, hiszen Todó már az oviról is kitálalt – tréfás kis történetei ismerősek azoknak, akik jártak oviba. Az élet az iskolában sem lett egyszerűbb – erről tanúskodnak az új történetek. A találkozóra negyedikes diákok jöttek, és jól szórakoztak, miközben „krokodillá változtak”, vagy „bemelegítettek az olvasáshoz”, majd részleteket adtak elő a könyvből, közben jól megdolgoztuk a nevetőizmainkat is. A rendezvény végén egy-egy apró ajándékot kaptak, és természetesen a dedikálás sem maradhatott el.
Vig Balázs kötetei a könyvtárunkból kikölcsönözhetők, de lehet, hogy egy kicsit várni kell rá, mert az író-olvasó találkozó hatására az összes könyvét kivették, de ezeket a történeteket kereshetik a nyári szünetben is a gyerekek:
Három bajusz gazdát keres
A rettegő fogorvos
Puszirablók
Todó kitálal az oviról : nem csak óvodásoknak
Todó kitálal a suliról : nem csak alsósoknak

Jó szórakozást a történetekhez, sok szép élményt a nyárra!

Kövér Sándorné könyvtáros beszámolója

Feltöltő

Fel