Véget ért a tavaszi színházi bérletes sorozat

A Budapesti Belvárosi Színház Mary Orr: Mindent Éváról c előadása A Művelődés Háza és Könyvtára tavaszi színházi bérletes sorozatának záró előadása volt 2017. május 4-én. „Az Orlai Produkciónál harmadik rendezésével bemutatkozó Pelsőczy Réka – aki a Római vakációt is jegyzi – pedig remek érzékkel, a feszültséget a végletekig fokozva kalauzolt végig a bájos-baljós kezdettől a komoly társadalomkritikának is beillő végkifejletig. A Kálmán Eszter tervezte díszlet a fizikai síkon is megjeleníti a színpadon zajló egyik dilemmát: a status quo megőrzését kontra a változásra való hajlandóságot. Bár a darab háttere nem nélkülözi a látványos és izgalmas megoldásokat, ez mégsem megy a kibontakozó dráma rovására, hiszen az eseményeket mindvégig Éva (Kovács Patrícia) bálványa, Margó (Hernádi Judit) öltözőjéből követhettük. Ez az aprócska helyiség jelentette a két főszereplő és az őket körülvevő maroknyi ember számára a világ közepét: ami “kint” zajlik, csupán homályosan, az ablakon keresztül láthattuk, illetve a kultikus színházi hívó révén hallhattuk. Utóbbinak még bekapcsolása is státuszszimbólum a szereplők között.” (www.artiq.hu)
A sárospataki valamint Zemplén több településéről érkezett közönség vastapssal köszönte meg a színészeknek a színvonalas előadást. Köszönjük a LEVI FOTO-nak a szép színházi képeket, a látogatók folyamatos érdeklődését.

Feltöltő

Fel