I. Sárospataki Kórusfesztivál

„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ”
Kodály szavai jutottak eszembe, amikor kórustagként és hallgatóként is részt vettem az I. Sárospataki Kórusfesztiválon. Erre az alkalomra A Művelődés Háza és Könyvtára zeneszerető barátait március 31-április 2-ig.
Énekszótól volt hangos a Református Kollégium Imaterme, a végardói Görögkatolikus templom, a hercegkúti Római katolikus templom és a Sárospataki Bazilika.
A fellépő együttesek:
Sárospatakról a Bazilika Laudate Énekegyüttese – Fedorcsák Katalin,
A Gaudium Musici Női Kamarakórus – Kelemen Judit és
A Művelődés Háza Kamarakórusa – Sándor Zoltán irányításával.
Tokajból – Tokaj Város Vegyeskara – Pásztor Istvánné,
Hercegkútról – a Klang Singkapelle – Baloghné Rozgonyi Antónia,
Sátoraljaújhelyről – az Intervox Női Kar – Majorosné Hódossy Ilona, és a
– Lavotta János Kamarazenekar – Dombóvári János,
Szerencsről – a Hegyalja Pedagógus Kórus és
Miskolcról – a Bartók Kórus, mindkettő Sándor Zoltán karnagy vezetésével.

Az együttesek a gregorián dallamoktól mai szerzőkig évszázadok kórusmuzsikáiból válogattak. Jó volt felfedezni a kórustagok arcán az éneklés és az összetartozás örömét.
A fesztivál sikeréhez a lelkes hallgatóság megnyilvánulásai és a gyönyörű tavaszi napsütés is hozzájárultak.
A háromnapos zeneünnep záró darabja
Mozart: Te Deum laudamusa méltán tükrözte ezt az összetartozást, hiszen négy város együttesei adták elő D. Sándor Zoltán vezetésével.
Így valósulhatott meg Kodály Zoltán óhaja:

„Egy jól szervezett vegyeskar a város egész társadalmát zenei öntevékenységre mozdítja.” Kodály szerint mindennek eredménye a lelki emelkedettség, a boldogabb, igazabb, jobb ember.

Ecsedi Zoltánné beszámolója

Feltöltő

Fel