Kukucskáló napsugár a Kreatív Varázsszigeten

Tavaszidéző kézműves foglalkozásra hívtuk az érdeklődő vendégeinket szerdán délután a könyvtár gyermek-részlegébe. Kukucskáló napsugár címmel tartottuk márciusi foglalkozásunkat.

Az esős idő ellenére közel 30 alkotni, kézműveskedni szerető látogatója volt az összejövetelnek. Gyermekek anyukákkal, apukával, nagymamákkal, testvérekkel, barátokkal érkeztek a családi kézműves délutánra.
Most is, mint minden alkalommal többféle dekorációs ötlettel kedveskedtünk vendégeinknek. Kartonból hóvirágcsokrot készítettünk, amelyet koszorúalapra helyezve ajtódíszként, vagy fali díszként használhatunk.

Ablakdíszünk nárciszokból készült. Fecskefiókát alakítottunk kartonból, amely már a kikelet érkezését szimbolizálta. A margaréta alakú csipeszfigurának nagy sikere volt. Foglalkozásainkon mindig nagy népszerűségnek örvendenek a varrással elkészíthető dekorációk. A mai napon tavaszi ajtódíszt készítettünk ezzel a technikával szív alakban, vászonnal borítva, csipkével és virágdíszekkel dekorálva. Tavaszi virágokat formáztunk zsenília szálakból, amelyeket minicserépbe ültettünk. Egyedi, mutatós és gyerekekkel is könnyen megvalósítható díszecskék készültek a foglalkozáson.

A népszerű Varázssziget kézműves délutánjai remek lehetőséget teremtenek a könnyed kikapcsolódásra és feltöltődésre, illetve az egyénileg és közösen alkotott tárgyak készítésének öröme apró sikerélményekhez juttatnak bennünket.
Következő foglalkozásunkat április 5-én tartjuk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Noszályné Bodnár Ágnes könyvtáros

Feltöltő

Fel