V. Tiszai PET Kupa – idén a Bodrogon is

Dobd be magad!

V. Tiszai PET Kupa

A PET Kupa egy inspiráló, nyitott, öntevékeny, civil környezetvédelmi kezdeményezés a hazai élővizeink védelméért.

A PET-kupa révén az elmúlt években több mint 10 tonna szennyezőanyagot távolítottunk el a Tiszából, és több mint 60 súlyosan szennyezett parti területet derítettünk fel, amelyből 20-at teljesen meg is tisztítottunk. A PET Kupának köszönhetően eddig több mint 30 hulladékhajó épült, helyi közösségek csatlakoztak a környezetvédelmi erőfeszítésekhez, és a filmeknek köszönhetően ezrekhez jutott el a hír, hogy a Tisza segítségre szorul.

Az idei verseny újdonsága, hogy a Tisza egyik mellékfolyója is csatlakozik a kezdeményezéshez: a Bodrog mentén élők is hajóra (kenura) szállhatnak kedvenc folyójuk megtisztításáért.

A bodrogi flotta július 3-7-ig Sárospataktól Tokajig tisztítja majd a folyót és annak partjait, erdejeit, majd Tokajnál becsatlakozik a Dombrádból induló tiszai csapathoz.

Várjuk az Önkéntesek jelentkezését!

A bodrogi szakasz tisztításának útvonala; időpontja: Sárospatak – Tokaj; 2017. július 3-7.

Bővebb információt a PET Kupa megújult honlapján talál: http://petkupa.hu/.

A bodrogi flottába itt lehet bejelentkezni:

vera@zoldkor.net

06/20 527 86 02

A tiszai szemétszüret útvonala; időpontja: Dombrád – Tiszalök; 2017. július 1-9.

Csatlakozni a tiszai csapathoz itt lehet:

http://petkupa.hu/hu_HU/onkentesseg/

További információk:

petkupa@gmail.com

www.petkupa.hu

Forró drót: 06 30 314 7550

 A rendezvény főszervezője és ötletgazdája a Természetfilm.hu Egyesület.

TámogatóinknakPartnereinknek és az idei szakasz önkormányzatainak köszönjük a sok segítséget!

Feltöltő

Fel
Tovább az eszköztárra