Bált tartott a Sárospataki Kossuth Vadásztársaság

Hagyományos báli rendezvényét tartotta meg a hétvégén a Sárospataki Kossuth Vadásztársaság. Ahogy elhangzott, volt okuk az örömre, hiszen újabb 20 évre biztosított a vadászati joguk.

A 2016-os év az egész országban felborzolta a kedélyeket, hiszen minden vadásztársaság meg kellett újítania a földterületekre szóló engedélyét, úgy, hogy a korábbi 10 helyett, 20 évre szóló megállapodásokat lehetett kötni. Ez nálunk is mozgolódást eredményezett, de végül szerencsésen 12 ezer hektárral gazdálkodhatunk a jövőben- mondta Géczi Ferenc. A Kossuth Társaság elnöke köszönetét fejezte ki minden támogatónak és főként a földtulajdonosoknak az eredményes munkáért.

Látszik, hogy erős közössége a városnak a vadász társadalom. Mind a Zempléni Hubertus, mind pedig a ma este bált tartó Kossuth Vadásztársaság büszke lehet munkájára – mondta Aros János. Sárospatak polgármestere szerint egyre inkább látják a lakosok is, hogy a vadászati tevékenység szinte mindenkire hat és az is fontos, hogy évek óta a társadalmi felelősségvállalásukról is bizonyosságot tesznek, legyen szó vadétel főzésről, amivel a rászorulókat segítik, vagy éppen jótékonysági vadászatról, amelynek bevételével a megyei kórház gyermekrészlegét támogatják.

Fontos a társaságok közötti jó viszony, többre visz mint a rivalizálás – mondta a Zempléni Hubertus Vadásztársaság elnöke. Kerchner József kiemelte, az egymást segítő munka mindenkinek fontos, hiszen eredményeket és vadászati valamint társadalmi sikereket csak közös munkával, a baráti kapcsolatok ápolásával lehet elérni.

A bálon a vendégek egészen hajnalig szórakozhattak, éjfélkor pedig értékes nyereményeket húztak ki a tombola sorsoláson.

Feltöltő

Fel