Vastapssal ért véget az „Emlékképek”

Emlékképek – Mert ez maradt. Ez a címe annak pódium-előadásnak, amely a magyar emigráció létérzéséről és ’56 hőseiről szól. A sárospataki Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület legerősebb és leglátványosabb tevékenysége a színpadi jelenlét. Feldolgozták már több alkalommal Trianon témáját, valamint a székelység autonómia küzdelmét is. Legújabb előadásuk 56-eól és az utána következő évekről szól. Novemberben az 56-os emlékbizottság támogatásával Budapesten mutatták be az előadást, míg a héten Sárospatakon, az egyesületi tagok többségének egykori iskolájában, az Árpád Vezér Gimnáziumban láthatta a közönség az „Emlékképeket”.

Kavecsánszki Ádám az egyesület elnöke beszédében megköszönte az egykori iskola és a város törődését az ifjúsággal- hozzátéve, ők átérzik a pataki diákság értékeit. Feladatuk és talán sorsuk az, hogy a nemzeti összetartozást közelebb vigyék a 21. század fiataljaihoz, sorskérdésekben a maguk módján véleményt nyilvánítsanak. Az előadásról azt mondta, szívhez szóló és igaz történet, valós emberek életének egy-egy része jelenik meg benne.

Az előzetes regisztrációhoz kötött rendezvényre nem csak Sárospatakról, a környező és távolabbi településekről is érkeztek vendégek, több mint 250-en. A nézőket és a Magyar Ifjakat köszöntötte Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke az alábbiak szerint.

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindenekelőtt köszönöm a Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület és elnökük, Kavecsánszki Ádám meghívását a mai ünnepi alkalomra. Megtiszteltetés, hogy a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány ifjúsági díjával is kitüntetett Egyesület bölcsőjének számító Sárospatakon, Önökkel együtt lehetek részese az „Emlékképek – mert ez maradt” című előadás vidéki ősbemutatójának.

Sárospatak évszázadok óta kiemelt helyet foglal el hazánk történelmében. Az itt született Árpád-házi Szent Erzsébet időtlen emlékezete, a magyar szabadságért kardot ragadó, majd számkivetettséget elszenvedni kényszerülő II. Rákóczi Ferenc példája, a Mindenható és a haza mellett elkötelezett nemzedékek sokaságát lassan fél évezrede nevelő Református Kollégium minden Sárospatakra látogató magyar embert a történelmi örökségünkben gyökerező, nemzetünk jövőjéért vállalt közös felelősségünkre figyelmeztet.

Nem lehet véletlen, hogy Sárospatak városának történelmi örökségéből ma is olyan kezdeményezések merítenek ihletet, mint a Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület, melynek tagjai önkéntes elhatározáson és elkötelezett munkán alapuló műsoraikkal évek óta járják az anyaországot, az elszakított nemzetrészeket és tesznek tanúbizonyságot a nemzeti összetartozás fontosságáról.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar történelem számtalan példáját adja annak, hogy amikor a megfontolt szavak, a fennkölt elmélkedések már nem vitték előbbre a nemzet felemelkedésének ügyét, amikor oly elviselhetetlenné vált az idegen elnyomók szorítása, hogy abból már nem volt kiút, akkor az ifjúság volt az első és legbátrabb a cselekvésben. Így volt ez 1848 márciusában, és így volt ez 1956 októberében is.

Ahogy Petőfi írja a márciusi ifjakról:

„Szolgaságunk idejében minden ember csak beszélt,
Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért!
Mi emeltük föl először a cselekvés zászlaját,
Mi riasztók föl zajunkkal nagy álmából a hazát!”

A fiatalság legnehezebben megőrizhető erénye, hogy fiatalon az ember őszintén és kitartóan tud hinni az ideálokban, elutasítja a sokszor kényszerűnek hitt megalkuvást, hogy tisztán és érdek nélkül képes átadni magát a materiális javakon messze túlmutató, az életnek valódi értelmet adó céloknak. Kortól függetlenül csak az maradhat fiatal, aki az álmainak igazságát akkor sem adja fel, ha annak elérése távolinak tűnik a pillanat realitása közepette.

Éppen ezért elveszett az a nemzet, és jövő nélküli az az ország, amelynek fiatalsága nem érez felelősséget saját szűkebb és tágabb közösségéért, amelynek fiatalsága számára vonzó cél hitet, házat, hazát cserélni.

Minden nemzedék egy nagy korszak végét látja abban, ha az előtte járó generáció hősei a történelem részévé válnak és majdnem minden, már életében a történelem részévé vált generáció meg van győződve arról, hogy az utánuk jövő nemzedék sok mindenben elmarad attól, amelyet ők ifjakként megjelenítettek.

Cseh Tamás „Születtem Magyarországon” című számában felidézi a nagyszülők nemzedékét, akiket „neveltek hazaszeretetre”, akik “hittek az Istenben is”, akik túléltek háborúkat, forradalmakat, „féldecis rezsimeket” és akikkel szemben a következő nemzedék tagjai már nem „betonkemények” és „elszállnak az első széllel”. És ma, amikor már a Cseh Tamás által minősített nemzedék alkot ítéletet a rendszerváltozás utáni szabad világban születettekről, akkor is legtöbbször reményvesztettségről, frusztrációról, a jövőtől való félelemről és közönyről szólnak a minősítések.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sárospatak és ez a vidék a nagyvilág történéseire nyitott, világos önazonosságtudattal rendelkező polgárok sokaságát adta Magyarországnak. A Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület létrejötte és tevékenysége ékes cáfolata mindannak a reményvesztett képnek, amit sokan a fiatalságról festenek.

Az Egyesület az elmúlt négy évben tízen-húszon évesek csoportját fogta össze úgy, hogy szabadidőt, energiát nem sajnálva színpadon, énekkel, verssel, színjátékkal bizonyították, hogy a valódi nemzeti értékek is teremthetnek közösséget, sőt nélkülük az élet teljessége nem képzelhető el.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mai ősbemutató kiváló bizonyítéka annak, hogy az Egyesület valóban megérdemelte és azóta is megszolgálja – a nevében is kifejező – a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat. Az Egyesület most bemutatandó előadása azoknak a hősöknek – neveseknek és névteleneknek – állít emléket, akiknek az 1956-os forradalom világraszóló teljesítményét köszönhetjük.

Azoknak a pesti srácoknak, akik példaként tekintettek 1848 cselekvő forradalmi ifjúságára és így váltak a szabadság és a magyarság világszerte elismert hőseivé. Áldozatuk bizonyítja, hogy van értelme kilépni a szürkeségből, elhagyni a „szükség határát”, van, amiért remény nélkül is érdemes küzdeni, van, amiért a siker esélye nélkül is érdemes mindent feláldozni.

Az 1956-ban a kivívott szabadság kevesebb, mint két hétig tartott. Következménye megtorlás, halál, rabság vagy éppen menekülés volt. Aki maradt, annak több mint három évtizeden át egy rab haza jutott osztályrészül. Aki elment, aki az emigrációt választotta vagy a túlélés érdekében azt kellett választania, annak szembesülnie kellett azzal, hogy egy Magyarország sorsára sajátjaként tekintő embernek hazáján kívül még a szabad világban lét is lehet olyan, mint a börtön, mert teljes szabadságot csak a szülőföld nyújthat.

Nagyobb gazdagságot, jobb körülményeket lehet a világban máshol találni, de minden itthon szerzett érdem, jócselekedet, áldozat azt a közösséget gyarapítja, ahová az ember születésénél fogva rendeltetett. Ahogy Sajó Sándor fogalmaz:

„Lásd, egy a sorsunk, ez köt engem is: Hűség e földhöz zordon télben is,
S bár soh´se érjünk enyhébb sugarat- Szenvedve, sírva, ha így van megírva, Élünk-halunk a magyar ég alatt!”

Kívánom, hogy a most bemutatandó előadás járja be az egész Kárpát-medencét és állítson méltó emléket az 56-os forradalom hőseinek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület egyik korábbi előadásának címe: „Őrizd a lángot!”. Ez a felszólítás jól összegezi és egyben ki is jelöli azt az utat, azt a küldetést, amelyet a megmaradásunkat szolgálni akaró magyar fiatal közösségeknek be kell járnia. Őrizni és ápolni kell a márciusi ifjak és a pesti srácok hagyatékát, meg kell erősíteni a nemzet cselekvő lelkiismeretét.

Ahogyan Babits megfogalmazta: „Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen.” Bízzunk hát ebben azért, mert e közösség tagjai sokan vannak, és Széchenyitől tudjuk, hogy „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”

A köszöntőt követően került sor az előadásra, amelyben nem csak az egyesület tagjai működtek közre, hanem Varga Miklós, Tóth Reni és László Attila is.

Feltöltő

Fel
Tovább az eszköztárra