Országos elismerés az igényes környezetért

A Sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsőde 2010-ben került átadásra. Épületünk európai színvonalú, minden igényt kielégítő, a legkorszerűbb berendezésekkel felszerelt. Külső megjelenése gyönyörű, homlokzata óvodához illő. Akár a „Négy évszak” nevet is viselhetné, hisz az egyik oldalán tavaszi, a másikon nyári, majd őszi és téli fa körvonala jelenik meg, a hozzá illő színes környezettel. Az emeletes struktúrában elhelyezkedő 2800 m2-es hasznos alapterületet közel 8400 m2-es zöld felületű udvar övezi, amelyen szabadmozgásra alkalmas játszórész, udvari játékok, ill. bokrokkal, rózsákkal, levendulákkal díszített virágoskert található. Kertünket, udvarunkat megterveztük, és igényesen alakítottuk ki. Folyamatosan ápoljuk, gondozzuk, rendben tartjuk, és évente újabbnál-újabb növényekkel, virágokkal gazdagítjuk – nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes, intézményvezető.

A sárospataki óvodák számára mindig is fontos volt, hogy tiszta, rendezett, zöld környezetben neveljék a kisgyermekeket. Ezt a célt már óvodánk elődintézménye is kiemelten kezelte, és 2008-ban elnyerte a Zöld Óvoda címet.
Óvodánk pedagógiai programjának szerves része a természetszeretetre és a környezetvédelemre épülő óvodai nevelés. Környezeti nevelésünk igazi terepe a természet. Fontos számunkra, hogy a gyerekekkel együtt kiválasszunk egy állandó helyszínt, ahol megfigyelhetjük a természet változásait, körforgását. Ez gyakran az óvoda udvara, vagy egy hozzánk közeli kirándulóhely.

Óvodánkban sokat teszünk azért, hogy esztétikus, szép külső környezet vegyen bennünket körül. A gyermekeket arra neveljük, hogy otthonukban is természetessé váljon a környezetükre való odafigyelés.

Az igényes környezetünk kialakításáért és folyamatos szépítéséért tett munkánk elismeréseként az Emberi Erőforrások Minisztériuma intézményünket Oklevélben részesítette a 2016. évi VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT Országos Környezetszépítő Versenyben való kiemelkedő teljesítménye elismeréseként.
Az oklevelet Balog Zoltán miniszter úr adta át 2016. november 18-án, Kaposváron az országos díjkiosztó ünnepségen.

Feltöltő

Fel