Tisztújító közgyűlés volt a Sárospataki Plasztik SE-nél

2016. november 23-án tartotta alapszabály módosító, tisztújító közgyűlését a Sárospataki PLASZTIK Kulturális, Szabadidő és Sport Egyesület.
Az új alapszabályt – melyet egyhangúan elfogadott a közgyűlés – a Ptk. a 2013. évi V. törvény az egyesületekre vonatkozó rendelkezéseinek változása miatt kellett módosítani.
A gyűlés alkalmával az egyesület elnöke beszámolt a Plasztik SE éves munkájáról, megemlítve a csoportok eredményes felkészülését, a kiemelkedő versenyeredményeket, a számtalan fellépést a különböző rendezvényeken, a nagy sikerű fesztivált, a táboroztatást, amely mind-mind tükrözi egyesületünk sokszínű és eredményes munkáját. Beszámoló hangzott el az egyesület pénzügyi helyzetéről, megemlítve a jó szándékú támogatók tárgyi és pénzbeli adományait, – melyet ezúton is köszönünk – valamint ismertette a jövő évre vonatkozó terveket.
Az egyesület célja továbbra is a mazsorett népszerűsítése, valamint a szabadidő hasznos eltöltéséhez való hozzájárulás saját szervezésű rendezvények által, együttműködésben az Önkormányzattal, más civil szervezetekkel, oktatási és közművelődési intézményekkel.
A közgyűlés döntött a tisztségviselők személyéről is, akiknek mandátumát 5 évre emelték, az eddigi 3 évről. Továbbra is bizalmat szavaztak a volt elnöknek, Csubákné Gabóczi Erikának, aki megköszönte a bizalmat és az eddigi tisztségviselők, tagok munkáját. Sor került az elnökségi tagok és a felügyelő bizottság tagjainak választására is.
Elnökség:
Elnök:
Csubákné Gabóczi Erika
Elnökségi tagok:
Noszályné Bodnár Ágnes és Tóthné Mészáros Szilvia
Felügyelő bizottság:
Butkainé Kelecseny Bernadett, Busa Lívia, Karajz Tamás
Az Egyesület valamennyi tagjának, sportolóinak, támogatóinak sok sikert kívánunk a 2017-es évben is!

plasztik_se_logoA Sárospataki PLASZTIK SE elnöksége

Feltöltő

Fel