A Magyar Tudomány Ünnepe kiemelt rendezvénye

A „Magyar Tudomány Ünnepe” tiszteletére összeállított egyetemi rendezvénysorozatból a Sárospataki Comenius Campus is kiveszi részét. Kiemelt eseményként november 24-én a Neveléstudományi Doktoriskola két professzora, valamint a Campus főigazgatója tartotta meg az alábbi előadásokat:

Prof. Dr. Pukánszky Béla: A gyermekről alkotott kép változásának tendenciái a 19-20. századi pedagógiai szakkönyvek tükrében

Prof. Dr. Schwendtner Tibor: Karl Jaspers és a német egyetemi hagyomány

Dr. Kelemen Judit: Interkulturális művészeti nevelés
Mivel a szegedi professzor első diplomáját csellótanárként szerezte, egy rendhagyó mini-hangversenyre is sor került az esemény végén, melynek során a főigazgató asszony kísérte zongorán a professzor úr csellójátékát.

Feltöltő

Fel