Juhászújév Dömötörkor negyedszer

Negyedik alkalommal rendezte meg A Művelődés Háza és Könyvtára a Juhászújév Dömötörkor  elnevezésű őszi nagy rendezvényét. A lassan már hagyományosnak tekinthető rendezvényen a korábbi években már megszokott és várt, a pásztorkultúrához, népművészethez kapcsolódó programokkal találkozhattak az érdeklődők.

Mint minden évben, most is Gombos Levente nyitotta meg a rendezvényt dudaszóval, s felelevenítették a szervezők azokat a szokásokat, rituális cselekményeket, amelyekkel a pásztorok korábban ezt a jeles napot ünnepelték. A program mozzanataiban a pásztorkultúrát idézte meg. A gyermekeknek meghirdetett kulturális vetélkedőre mintegy harmincan jelentkeztek, s pásztorokhoz, vagy az állattartáshoz kapcsolódó mesékkel, pásztor -, vagy betyár énekekkel, eszközös pásztortáncokkal, vagy azoknak a területeknek a páros táncaival versengtek, ahol a pásztorkultúra jelentős volt. A pásztortáncok pódiumán szintén e tájegységek és tánctípusok szerepeltek. A Farkas Ferenc Művészeti Iskola Pitypang, Csimpolya és Pacurka csoportjai, valamint a Bodrog Néptáncegyüttes lánykara által bemutatott műsor rendkívül színvonalas színfoltja volt e hétvégének.

A legnagyobb érdeklődés Berecz András mesemondó előadását kísérte. A közel 300 fős közönség igazán jól szórakozott a tréfás hazug meséken, a pásztorokról szóló történeteken, s a végén megtanulták, együtt dalolták Berecz Andrással az „Én voltam az apámnak, legkedvesebb fia” kezdetű hortobágyi pásztornótát. A pásztorok tárgyi kultúrájának egy érdekes szeletét mutatja be a program során megnyitott – és november első hetében még látható – , „A magyar pásztorok fém eszközei” című kiállítás. Juhászkampókat, fokosokat, pergőt, csengőket, kolompokat, billogzó vasakat, bicskákat, gombokat, tűzcsiholó acélt is láthat itt, aki érdeklődik e kultúra iránt. Mindezek mellett olyan programelemek is voltak, amelyek a gyermekek, fiatalok aktivitásával valósultak meg. Ilyen volt a kézműves játszóház, a Pásztorbál, vagy éppen az ügyességi vetélkedő.
Az intézmény vezetősége ezúton is megköszöni a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatását, valamint a MNM Rákóczi Múzeumának, a Kovács családnak, Pesta családnak,  Darmos családnak a kiállítás tárgyi anyagának biztosítását.

 

Feltöltő

Fel