3 nap 120 kilométer – II. Gasztro bicikli

Péntek reggel Sárospatakról indult és vasárnap délután Sárospatakon is ért véget a II. Gasztro bicikli Magyarország kerékpáros gasztro-kalandja.

A különleges programon a helyi ételek, a táj szépsége, a kultúra és persze a sportos életmód váltották egymást. Számos településen járt a csapat, többek között Sárazsadányt, Tarcalt, Mádot, Tállyát és Abaújszántót érintve érkezte el Hernádszentandrásra, ahol a helyi biokertészettel karöltve és az ő segítségükkel valósultak meg a programok.

A résztvevők 30-40 %-a helyi a többség távolabbi településekről érkezett a Gasztro-kalandra – mondta Györki Erika, főszervező, hozzátéve, hogy Szeged, Budapest, Békéscsaba, Debrecen és Nyíregyháza településekről érkeztek a legtöbben. A háromnapos program részeként volt Istentisztelet, levendula szüret, vesszőből kosárfonás, kenuztak a Hernádon. Az estéket csapatépítő játékokkal színesítették, a nyeremények ez esetben Tokaji borok voltak.

A programsorozat zárása Sárospatakon volt a Lábas háznál, ahol a Sárospataki Hal- és Gasztrodélután egészítette ki a kerékpáros gasztro-kalandot. Itt három csapat főzőversenyen mérte össze tudását, a kerékpárosok különleges, igazi szegedi halászlevet kóstolhattak valamint kemencében sült rétessel is kínálták őket.

Sokan már itt is jelezték, jövőre újra visszatérnek Zemplén és Abaúj gyönyörű tájaiban, ételeiben gyönyörködni az egészséges életmód jegyében.

Feltöltő

Fel