A Víz Világnapja az Erdélyiben

DSCN8930A víz világnapját 1994. óta március 22-én ünneplik világszerte. Az idei év jelmondata:

„Tiszta vizet az egészséges világért!”

E gondolattal nyitottuk meg mi is az iskolánkban – e jeles nap megünneplésére szervezett- programjainkat. A feladatok összeállításánál arra törekedtünk, hogy a gyerekek minél többször megtapasztalják, átéljék a víz – mindennapi életünkben betöltött fontos és nélkülözhetetlen – szerepét.

Kiállítást szerveztünk az előre elkészített rajzaikból és a kollégiumi csoportok által készített tablókból. Origami technikával hajtogatott víziállatokkal terepasztalt állítottunk össze, majd benépesítettünk egy előre megfestett halastavat a benne és körülötte élő állatokkal. A délután nagy részét közös játékkal töltöttük a tornateremben. A tanulók képességeit figyelembe véve akadálypályát állítottunk össze, melynek minden eleme a vízhez kapcsolódott. Volt Mocsárjárás, Patakátugrás, Átkelés hídon, Horgászat. Utolsó feladatként a kollégiumi nevelők közös mozgásos, vizes játékra hívtak minden tanulót: Jön a gólya, Fóka bébi, Béka koma, Kicsi tóban, Jön a cápa…

 

 

Saint-Exupéry idézetével zártuk a napot:

„Se ízed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.”

Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium

A képek

Feltöltő

Fel