Megemlékezések az Erdélyiben A Magyar Kultúra Napja alkalmából

Iskolánkban változatos programokkal ünnepeltük A Magyar Kultúra Napját.

Január 18-án Szépíró versenyre hívtuk a gyerekeket, ahol alsó tagozaton a Himnusz első, felső tagozaton az első két versszakának esztétikus és pontos leírása volt a versenyzők feladata. Dicséretes és örömteli, hogy még az éppen csak írni megtanult második osztályos tanulók is lelkesen és fegyelmezetten kapcsolódtak be ebbe a komoly feladatba. Az elkészült munkák az iskolában kiállításra kerültek, minden tanuló számára példaértékű mintát adva.

Január 20-án szintén A Magyar Kultúra Napja előtt tisztelegve Olvasóversenyt rendeztünk tanulóink számára. A versenyzők két kategóriában (alsó és felső tagozaton) indultak. A felolvasásra kerülő szövegek változatosak voltak, különböztek nehézségi fokukban, terjedelmükben és hangulatukban is, akadt köztük szépirodalmi és ismeretterjesztő szöveg egyaránt. A tanulók felkészültek és lelkesek voltak, így a közönség számára is szórakoztatóan telt a közösen töltött egy óra.

A hét zárásaként A Magyar Kultúra Napján, január 22-én közösen emlékeztünk meg Kölcseyről és a Himnusz születésnapjáról, valamint a magyar kultúra sokszínűségéről. Ebből az alkalomból figyeltük az „Együtt szaval a nemzet” című kezdeményezést a televízió csatornáján keresztül, s mi magunk is, tanulók és felnőttek közösen, az ország több ezer diákjával egyszerre szavaltuk el a Himnusz első versszakát, így hangsúlyozva az ünnep fontosságát, kultúránk megőrzésére, megélésére és továbbadására ösztönözve a gyerekeket.

A szépíróverseny helyezettjei

Alsó tagozat

  1. hely Strausz Eugénia 3.o.
  2. hely Lakatos Gábor 3.o.
  3.  hely Zemlényi László 2. o.

Különdíj:          Katona Viktória 2. o..

Felső tagozat

  1. hely Kosuth Zsuzsanna 7.o.
  2. hely Budai Alexandra 6.o.
  3.  hely Spekker Dániel 8.o.

Különdíj:          Strausz Arnold 5. o

Az olvasóverseny helyezettjei:

Alsó tagozat

  1. hely Strausz Eugénia 3. o.
  2. hely Jóni Renáta 2.o.
  3. hely Lakatos Gábor 3.o.

Különdíj:          Spekker Dániel 8.o., Tóth Ferenc 6.o.

Felső tagozat

  1. hely Markovics Vanessza 5.o.
  2. hely Horváth Barbara 6.o.
  3. hely Budai Angelika 7.o.

 Szépíróverseny

Olvasóverseny képek

Szavaljuk a Himnuszt

A Magyar Kultúra napja

Feltöltő

Fel