Rendhagyó irodalom óra az Erdélyiben

 

Tudtok-e rímeket, gyerekek? – hangzott a kérdés Papp Für János költőtől, aki a Magyar Írószövetség tagjaként, a poet.hu irodalmi portál művészeti vezetőjeként 2015. december 1-én ellátogatott hozzánk, az Erdélyi János Általános Iskolába, és rendhagyó irodalom órán keltette fel az érdeklődést a versek iránt a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt. Tanulóink kezdetben megilletődve, figyelmesen hallgatták a poéta szavait és gitárjátékkal kísért verseit, majd a költő közvetlen hangnemétől és gyerekek iránt tanúsított szeretetétől felszabadulva, lelkesen kapcsolódtak be a zenés, interaktív magyar órába. Papp Für János néhány kedves, humoros találós kérdéssel, rímes játékkal, gyerekekhez is közel álló tematikából válogatva közel hozta a költészetet az értelmileg és tanulásban akadályozott tanulók számára is, felhőtlen perceket szerezve a zene és a szavak erejével. A szerző saját, gyerekeknek szánt versein kívül, József Attila egy megzenésített költeményével is megajándékozott minket.

Az irodalmi barangolás végére bizony kiderült, hogy tanulóink is tudnak rímeket faragni, hisz valódi párbeszédet alkotva énekeltek és mondogattak versikéket és találós kérdéseket a költővel, akinek ez úton is köszönjük az előadásával nyújtott felejthetetlen élményt.

 

A rendhagyó irodalom óra képei

Feltöltő

Fel