Folytatódott A Művelődés Háza és Könyvtára őszi bérletes színházi sorozata

Novemberben Ernest Thompson: Aranytó címmel bemutatott darabról Gálffi László rendező így nyilatkozott:

„Ez tulajdonképpen egy Philemon-Baucis-történet, két idős ember a főszereplő. Rengeteg országban játsszák rengeteg nyelvre lefordítva – talán az is a népszerűség titka, hogy mindenütt vannak idős színészek, akiknek ez a darab egy jutalomjáték. Egy egyetemi professzor szellemi-fizikai leépüléséről szól, aki ötven éve él élete párjával. Ketten próbálják elfogadni és végigcsinálni az öregedés, az elmúlás folyamatát és rendbe rakni maguk körül azokat a dolgokat, amiket a hosszú évtizedek alatt elrontottak, például a lányuk nevelését. Három generáció találkozása és együtt élése köré szövődik a történet, az idős házaspár mellett megjelenik a középgenerációt képviselő lányuk, aki negyvenegynéhány évesen egy fogorvos mellett révbe ér, fogorvosnak pedig van egy tizenöt éves fia. A legszebb fordulat, amikor a szülők otthagyják az öregeknél a fiút és hirtelen lesz egy unokájuk. Tulajdonképpen mindhárman gyerekek, csak egyikük kamasz, a másik kettő pedig hetvenes. Mindhárman nevelik egymást, hatnak egymásra. Az együtt töltött hónap végül hozzásegíti az apát, hogy helyrehozza a lányával való megromlott viszonyát.”

Az előadást vastapssal köszönte meg a művészeknek a pataki színházlátogatók közössége.

Sorozatunk a megszokottól eltérően 2016. január 27-én 19.00 órakor folytatódik Robert James Waller: A szív hídjai c. darabbal a Belvárosi Színház előadásában. Magyarországon először Udvaros Dorottya és László Zsolt kelti életre a felkavaró történetet.”

Feltöltő

Fel