Az elmúlt hétvége mozgalmasan telt a Sárospataki Képtár munkatársai számára. Csütörtöktől kezdődően három kiállítás állítottak fel és nyitottak meg a Kárpát-medence három távoli városában.
Szeptember 17-én csütörtökön maguk a művészek nyitották meg – egy izgalmas tárlatvezetés keretében – “A mai sárospatakiak” című kiállításukat Nagybányán. A Képtár és a nagybányai Telkei Magyar Ház kulturális kapcsolatai több mint 5 éves múlttal rendelkeznek. A közösen megvalósított programok az EMKE Észak-magyarországi Képviseletének munkájába illeszkedik. Számos közös kiállítás és más rendezvény fémjelzik ezt a munkát. A kölcsönösen megszervezett programok ez évben is folytatódnak. A mostani kiállítás célja az volt, hogy Sárospatak bemutassa a nagybányai magyar közösségnek az itt élőképzőművészek munkáit. A tárlatmegnyitót a helyi magyar líceum kórusa indította rövid koncertjével. Ezután Dávid Lajos a Teleki Magyar Ház vezetője méltatta a két város jelenlegi és egykori kulturális kapcsolatait. Ezután következett az a rendhagyó megnyitó, ahol a kiállító művészek beszéltek munkájukról, alkotásaikról. Fazekas Balog István, feLugossy László, Molnár Irén, Stark István más-más megközelítésből nyilatkoztak a falakon elhelyezett műveikről a szépszámú érdeklődő közönségnek. (Sándor Zsuzsa munkahelyi elfoglaltsága miatt sajnos nem lehetett jelen.)
A kollekció október 10-ig látható az erdélyi városban. Ezt követően október 15-től – a magyar festészet napja alkalmából – a sárospataki közönség is megtekintheti a tárlatot az Urbán György kiállító teremben.
Szintén a nagybányával kialakított együttműködés része a “Mai nagybányaiak” kiállítás, melyet közel egy éve “utaztat” a Képtár szerte az országban. Bemutatva ezzel a mai nagybányai magyar képzőművészek által összeállított válogatást. A kiállítást ezúttal az Ózdi Művelődési Intézmények fogadta be az Ózdi Olvasóban. A tárlat szeptember 19-én nyílt, a nagy múltú intézmény kiállítótermében. A kiállítást Csatlósné Komáromi Katalin, A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója ajánlotta az ózdiak figyelemébe.
Domján József életművének népszerűsítése az egyik legfontosabb feladata a Képtárnak. Ennek érdekében az elmúlt években számos kiállítást valósítottak meg. Ez a munkát az Amerikai Magyar Múzeummal közösen végezték. A tárlatsorozat legújabb állomása ezúttal Nagyszeben. A nagyszebeni magyar közösség templomgalériája fogadta be Domján József kiállítását, mely szeptember 20-án nyílt meg. A november 5-ig látható tárlatot a Képtár vezetője ajánlotta a helyi közönség figyelmébe. A bemutató megvalósulását a helyi reformárus gyülekezeten túl a HÍD Nagyszebeni Magyarok Egyesülete segítette önzetlen munkájával.