Nagy sikerrel ért véget a II. Sárospataki Borfesztivál

Második alkalommal rendezte meg Sárospatak Város Önkormányzata és A Művelődés Háza és Könyvtára a Sárospataki Borfesztivált. A kétnapos rendezvény során a programok egy része a népművészet és a népzene köré fonódott míg a másik, nagyobbik rész a kiváló Pataki és Tokaji borok köré.

Július 24-én délután kezdődtek meg a 2015-ös Borfesztivál programjai. Először az Agyagbanda népzenével hívogatta az érdeklődőket a Makovecz térre, majd a színpadon 13 csinos hölgy és fiatal lány által kerültek bemutatásra a népművészeti motívumokkal díszített alsó és felsőruházatok. A változatos daraboknak, motívumoknak és kiegészítőknek köszönhetően pedig többen is úgy döntöttek, az általuk legszebbnek ítélt ruhákat otthonra is beszerzik.

A bemutatót követően akik jól bírták a meleget, táncra is perdülhettek az Agyagbandával, akiket a kisgéresi Szőlőfürt citerazenekar követett a színpadon. A délután zárásaként a Garagulya Gólyalábas Kompánia gyermekműsorát tekinthették meg a legkisebbek és szüleik, akiknek a szórakoztató műsor ideje alatt – szó szerint – fülig ért a szájuk, és hangosan kacagtak a gólyalábasok előadásán.

Este nyolc órakor Aros János polgármester és Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő hivatalosan is megnyitották a II. Sárospataki Borfesztivált, majd a – tavasszal egyesületté alakult – Sárospataki Borterasz képviselői első ízben átnyújtották a városvezetésnek Sárospatak Borát. (A borról bővebben ITT olvashatnak)

A Borfesztivál első napját a nagysikerű Cimbaliband és a Folk Error zenekarok zárták, mely koncertek idejére több százan gyűltek össze a Makovecz téren. Voltak akik táncoltak, voltak akik énekeltek, sokan boroztak vagy csak egy jót beszélgettek, de az elhangzott vélemények alapján mindenki pozitívan értékelte a pénteki napot.

Szombaton, július 25-én késő délután a Szikes Zenekar koncertje alapozta meg a hangulatot, majd egy kicsit keményebb stílus következett. A Reckless Roses és a Pre-Load tribute zenekarok melegítették be a közönséget az est hátralévő részéhez, majd a sokak által kedvelt Zanzibár lépett a színpadra. Eleinte sokan ülve buliztak, majd az együttes frontemberének Terecskei Ritának a kérésére, valamint hogy egyre többen és többen érkeztek a térre, mindenki állva tapsolt, énekelt és ugrált a közismert dalokra. A Zanzibár koncertje hatalmas sikert aratott, a közönség tombolt, majd levezetésképp, a Borfesztivál második napját a Karambol együttes koncertje zárta.

Mindkét nap során a borkóstolás mellett többféle házi sajtot is megízlelhettek a térre kilátogatók, helyi termékek és édességek árusításában sem volt hiány, de a fák adta árnyékban kézműveskedhettek is az érdeklődők.

További fotók a Borfesztivál első napjáról IDE KATTINTVA, második napjáról pedig IDE KATTINTVA tekinthetőek meg.

Feltöltő

Fel