“Ismerj meg, hogy segíthess!”

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete „Ismerj meg, hogy segíthess!” címmel indított projektet annak érdekében, hogy a járási hivatalokban és az okmányirodákban történő ügyintézéseket hatékonyabbá tegyék azon embertáraik számára, akik valamilyen okból elvesztették látásukat vagy csak nagyon keveset észlelnek a körülöttük lévő világból. Ennek nyomán Sárospatakra is ellátogattak.

A találkozó célja az volt, hogy megpróbálják megismertetni a járási hivatal és az okmányiroda ügyintézőivel azt, hogy milyen napi kihívásokkal néz szembe egy vak vagy gyengén látó akkor, amikor például személyigazolványt szeretne készíttetni és ebből a célból betér az okmányirodába. Előbb elméletben majd gyakorlatban is megtudhatták a hivatal dolgozói azt, hogy a különböző betegségekből, balesetekből adódó látássérültek számára milyen segítséget nyújtsanak, hogy leegyszerűsítsék és hatékonyabbá tegyék számukra az ügyintézés.

(A projekt során Borsod-Abaúj-Zemplén megye 20 közintézményében rendez szemléletformáló napot az Egyesület, összesen 100 ügyintézőt von be a látássérültek speciális problémáinak és azok megoldási módjainak átadására.)

Feltöltő

Fel