Hagyományosan májusban került megrendezésre immár 4. éve a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Családi napja. Az idén „A család nemzetközi napja” után egy nappal újra széles választási lehetőséget kínáltunk az iskolába látogató családoknak.
A kedvező időjárás, a gazdag programkínálat valóban sok embert csábított az ingyenes programokra. A hagyományos bemutatók (rendőrség, tűzoltó, mentő) mellett új programok tették változatossá a „Színes iskola színes programjait”. Első alkalommal volt BV-bemutató, Flashmob, de létrejött egy sakkbirodalom is, ahol sakk szimultánt lehetett játszani az erre vállalkozó diákoknak, szülőknek, de az óriás sakk helyszínén is folyamatos volt a sorban állás. A kézműves foglalkoztatókon készülteket tárgyi emlékként is hazavihették a gyerekek.
Köszönetet mondunk mindazon vállalkozásoknak, civil szerveteknek, magánszemélyeknek, akik támogatásukkal, munkájukkal, hozzájárultak a 2015. évi Családi napunk sikeres lebonyolításához.
A Családi nap bevétele most az udvari homokozó kialakításához és a technikai eszközök beüzemeléséhez nyújt anyagi segítséget.
Szegedi Istvánné
igazgató
A családi napon készült összes fotó megtekinthető itt.