Nyílt tanítási órák az Erdélyiben

Iskola logo“Ugyanazon célhoz több út vezet, s ugyanaz az út nem való mindenkinek.” (Wesselényi Miklós)

A gyógypedagógiai nevelés-oktatás városunkban több mint 60 évvel ezelőtt kezdődött, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson azoknak a tanulóknak, akik az általános iskola követelményeit nem tudták teljesíteni.

Intézményünk több mint hatvan éves fennállása óta több fenntartóváltást és névváltozást is megélt. A sárospatakiak mai napig „Erdélyi”- nek neveznek minket. Szeretjük ezt a nevet, használjuk is a mindennapokban, de ez már csupán a becenevünk. A hivatalos: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Sárospataki Tagintézménye. A székhelyintézmény Girincsen található, és a Tiszaújvárosi Tankerülethez tartozunk.

Iskolánk feladata:

  • A sajátos nevelési igényű tanulók közül, azoknak a különleges bánásmódot igénylő gyermekeknek nevelése oktatása szegregált formában, akik a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján értelmi vagy több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos tanulók, valamint, akik autizmus spektrum zavarral  küzdenek.
  • Az integrált oktatás kereteiben oktatott sajátos nevelési igényű tanulók ellátásának segítése utazó gyógypedagógusi feladatok vállalásával.

Vidéki és védelembe vett sárospataki tanulóink számára kollégiumi ellátást biztosítunk.

Tanulóinkat továbbtanulásra készítjük fel. A tanulásban akadályozottak részére a speciális szakiskolát, az értelmileg akadályozott tanulóinknak a készségfejlesztő speciális szakiskolát ajánljuk. A halmozottan fogyatékos gyermekek 23 éves korukig maradhatnak az iskolánkban.

2010-től ökoiskola vagyunk, ökoiskolai vállalásaink egyike a rendszeres tanösvény-túrák szervezése. A szabadidő hasznos eltöltésére sportolási lehetőségeket, szakköri tevékenységeket kínálunk.

Az intézményünkben folyó szakmai munka megismerésére nyílt tanítási órákat, programokat tartunk. 2014/2015. tanév II. félévében is szeretettel várjuk az érdeklődőket nyílt tanítási óráinkra, programjainkra, a következő időpontokban:

nyílt tanítási órák


Fel