A Sárospataki Ultisok Baráti Köre és a Magyar Ulti Szövetség Sárospatakon rendezte meg a Nemzeti Ultibajnokság II. fordulóját. 51 kártyás ült asztalhoz múlt héten hétvégén, hogy megmérettessen.
A Makkhetes étterembe a pataki játékosokon túl debreceni, nyíregyházi, kisvárdai és tiszaberceli kártyások is ellátogattak, vagyis mindazok, akik a Felső-tiszai vidék régió kártyásai. Az előírások szerint a versenyt 8 fordulós fordulónként 15 leosztással játszották, svájci rendszerben a MaRaBu számítógépes párosító program segítségével.
A versenyen a köszöntőbeszédek során felmerült, hogy az ultit szeretnék Hungarikummá nyilváníttatni, melyhez a szükséges dokumentumokat már be is nyújtották, és remélik, a kártyajáték minél előbb elnyeri ezt a címet.
Gyöngyösi Géza, a Magyar Ulti Szövetség főtitkára kérdésünkre elmondta, manapság sajnos már egyre kevesebb fiatal játszik ultit, így a játékot minél inkább szeretnék a fiatalok körében is népszerűsíteni.
Az 1-3 helyezést elérő versenyzők elnyerték a szervezők serlegeit, 1-6 helyezést elérő versenyzők pedig a Szövetség által felajánlott okleveleket kapták meg. Az eredmény pedig így alakult:
I. Bakos Sándor (Nyíregyháza) – 26 pont
II. Nagy István (Debrecen) – 24 pont
III. Jakab Zsolt (Kisvárda) – 24 pont
IV. Gyöngyösi Géza (Sárospatak) – 24 pont
A Sárospataki Ultisok Baráti Köre 10 évvel ezelőtt alakult meg, akkor még Sárospataki – Ulti Egyesület néven. Alapító tagjai közül manapság már csak hárman vannak, de még mindig aktívan játszanak. Az egyesület az évek alatt olyan játékosokat nevelt ki, akik az országos bajnokságban előkelő helyeket értek el.
Azonban hogy ne legyen hiány utánpótlásban sem, a Sárospataki Ultisok Baráti Köre minden érdeklődőt ultist szívesen vár az egyesületbe. Kártyázási lehetőség pedig minden kedden és csütörtökön a Somossy Koccintóban.