Kökörcsinkeresőben

“Vendég vagy a világban, és a világ, szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik.”(Wass Albert)

Évek óta, kora tavasszal az Erdélyi János Általános Iskola természetjárást kedvelő tanulóival kökörcsin-túrát szervezünk. Ez év márciusában a Mandulás-hegy és a Gombos –hegy oldalán található kökörcsinmező felkutatására indultunk. Vajon nyílnak –e már?

A Mandulás oldalán felfedezhettük, megcsodálhattuk az ibolyaszínű szirmaikat bontogató leánykökörcsineket.

Útközben találtunk egyéb márciusban már nyíló virágot is: odvas keltike, salátaboglárka, berki szellőrózsa, martilapu, sárga tyúktaréj.

A Gombos-hegyen lehangoló látvány fogadott. Bár tájékoztató tábla jelzi, hogy az ott tartózkodó a védett kökörcsinek élőhelyén jár, ráadásul a világörökség területén, valaki, vagy valakik – gondatlanul – felgyújtották a száraz füvet, megsemmisítve az éppen bimbót bontogató virágokat. Az itt élő populáció több száz tőre tehető. Sajnos az emberi felelőtlenségnek köszönhetően nagy részük virágzásában az éven már nem gyönyörködhetünk.

Védett, természetvédelmi értéke 10000,-Ft. Közösségi jelentőségű (NATURA 2000) faj.

A fotók


Fel