„Sokaknak kellett meghalni a hazáért, hogy még többen élhessenek a hazának!”
A Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2015. március 13-án tartotta iskolai ünnepségét.
„Március 15-e a magyar nemzet szabadságünnepe. Ezt a napot mi magyarok tettük ünnepé. Nem örököltük, nem kaptuk, hanem teremtettük. 1848-ban Petőfi erre a napra verset írt. Eredetileg úgy kezdte: „Rajta magyar, hí a haza.” Azt mondták neki: ez nincs így jól. A magyar csak úgy tud elindulni, ha talpra áll. Áthúzta a „rajta” szót és odaírta: „Talpra”. „Talpra magyar”. S, a nemzet talpra állt. Március 15-e nem csak ünnep. Március 15-e olyan nap, amit szeretünk.
Szeretjük március 15-ét, mert egyet jelent nekünk a szabadsággal. Szeretjük, mert számunkra vonzó normákat teremtett. A pirosat, a fehéret, a zöldet. Azt ami számunkra azóta is a magyarságot jelképezi.
Szeretjük március 15-ét, mert szabadsághősöket adott nekünk. Van, akinek tudja a nevét van, akiknek nem. Kossuth úgy hívta honvédeket: névtelen félistenek.
Nemzeti ünnepünk alkalmából nemcsak kívül, de legbelül, a lélek is ünneplőbe öltözik, szerte a nagyvilágban egymáshoz igazodik minden magyar szívdobbanása.”
Ezekkel a gondolatokkal nyitott meg az ünnepi műsort Császár Erika igazgatóhelyettes, majd a gyerekek színvonalas műsorával felidézték azt, ami Kossuth apánkat, a temesvári születésű Klapka Györgyöt, gróf Széchenyi Istvánt, a legnagyobb magyart, a rettenthetetlen Bem apót és pártfogoltját, a lánglelkű Petőfi Sándort képessé tette a rendkívüli helyzetben rendkívüli feladatok vállalására.
A műsor után a felkészítőkkel és a szereplő gyerekekkel virágot helyeztünk el az iskola előtt álló Petőfi szobornál.
A műsort összeállították és betanították: Sóstói Andrásné és Fodorné Sütő Judit.
Gratulálunk a felkészítőknek és a szereplőknek, a 3.a, 4.b, 5.a, 5.b, 5.c és a 6.b osztály tanulóinak, akik megidézték az 1848. március 15-ei eseményeket.
A háttér dekorációja Géczi Tamásné, Kántor-Sikora Lili, Kiss Gabriella és Fodorné Sütő Judit kolléganők munkája, akiknek szintén köszönetet mondunk.
Szegedi Istvánné
igazgató
További fotók itt