Jelenlegi törekvésünk, hogy Egyesületünk célkitűzéseit, értékrendjét, minél szélesebb körben megismertessük. Március az ifjúság és a Szabadság hava. Március 15-e Nemzetünk egyik legfontosabb ünnepe és nem is olyan régtől, pedig március 10-e a Székely Szabadság Napja. Ezen jeles alkalmakra történő megemlékezésként, valamint különös tekintettel a székelység önrendelkezésükért folytatott harcukra való figyelemfelhívásként szeretnénk bemutatni Tizenkettő c. új pódium-előadásunkat az általunk szervezett „Márciusi Ifjak – Gálaest a Szabadságért!” rendezvényünk keretein belül.
A Tizenkettő c. új előadásunk színpadra vitelénél – a megszokottól eltérően – kevesebb hangsúlyt kap a díszlet, valamint a statisztai feladatok, ábrázolások. A forgatókönyv szerint 12 ember van főszerepben, kiknek az egyéni, vagy kisebb csoportos műsorszámai adják az előadás fókuszpontjait. A műsor címe (a főszereplők számán túl) utal a 2005-ben, a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott 12 pontra is, mely szintén eleme az előadásnak. A szereplők párhuzamba vonhatók a márciusi ifjakkal, akik tehetségükkel, lelkesedésükkel, szívükkel-lelkükkel és őszinte, egészséges nemzeti öntudatukkal harcolnak Székelyföld Autonómiájáért.
„A sárospataki Magyar Ifjakkal elhatároztuk, hogy mindig készek leszünk kiállni olyan ügyekért, amelyek nemzetünket építik és gyarapítják. A székelység fáradhatatlan harca önrendelkezésükért, alapvető emberi jogaikért egy ilyen ügy, melyet párttalanul és politikátlanul egyként kellene segítenünk. Mi ezt tesszük! Legyünk most mindannyian székelyek és álljunk ki egyként szent ügyükért, Szabadságukért… Székelyföld Autonómiájáért!” – részlet a forgatókönyvből
Az előadás meghívott művészvendégei:
László Attila, a 2011-es Csillag születik győztese
Tóth Reni, az egyesület védnöke, a Kormorán zenekar egykori szólistája
Az est házigazdája: Erdélyi Claudia, műsorvezető (Duna Tv)
Egyéb információ:
A Gálaestre történő belépés ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni itt lehet: www.magyarifjak.hu
Gondolatok a sárospataki Magyar Ifjakról:
A 2013-ban alakult Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért civil szervezet, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanulóinak, öregdiákjainak a kezdeményezése. Alapvető célunk egy olyan tevékenységsorozat megvalósítása, amellyel elsősorban kortársaink figyelmét irányíthatjuk rá a határon belüli és túli magyarság egységére, a XX. századi sorsfordító politikai döntésekre, a nemzeti kultúrában rejlő értékekre. Szeretnénk, ha kortársaink aktív állampolgárokká válnának, nemzeti öntudatuk erősödne, és hazájukhoz hűen dolgoznának saját, illetve nemzetünk jövőjének az építésén.
Kavecsánszki Ádám