Koncertsorozatunk második állomásán március 21-én az igazán sokszínű Mozaik Kamaraegyüttes lép fel. A csapat 2010-ben egy zeneiskola megmentésére szervezett koncerten állt össze először. A formáció akkora sikert aratott, hogy elhatározták, hogy együtt maradnak, és folytatják az örömzenélést. A csapattagok már a Zeneakadémián életre szóló barátságot kötöttek, ami a közös munkával tovább erősödött. Különleges hangzást hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, valamint trombita és harsona együttes hangzásával érik el. Repertoárjuk is igazán sokszínű, játszanak barokk és klasszikus zeneszerzőktől, illetve kortárs darabokat. Ez a változatos hangzás biztosítja számunkra tökéletes és izgalmas zenei élményt.
A tavaszi koncertsorozatunk további programjában még két együttes várja közönségét egy-egy feledhetetlen előadással. A meghívott művészek között szerepel az acapella műfajt képviselő Octovoice énekegyüttes, illetve Color Quartet vonósnégyes. Az előadóink segítségével szeretnénk egy utazásra invitálni vendégeinket a komolyzene, nem is mindig olyan komoly világába, kellemes tavaszi estéken önfeledt szórakozásban részesíteni önöket.