Remek hangulatú volt a Carolina bál

A Carolina Óvoda és Bölcsőde ötödik Carolina bálját 2015. február 21-én, szombaton tartottuk az Árpád Vezér Gimnázium aulájában – nyilatkozta Lendvai Szendrei Ágnes, az intézmény vezetője. A rendezvényt nagy érdeklődés előzte meg. A szülők és dolgozók, a vendégek, ismerősök és barátok, együttesen 200-an voltunk.

Az ünnepi alkalom természetesen az óvodások műsorával kezdődött, hisz hogyan is lehetne óvodai rendezvény ügyes és aranyos óvodás gyerekek közreműködése nélkül! Elsőként néptáncosaink léptek színpadra. A műsort Darmos Éva, a Farkas Ferenc Művészeti Iskola táncpedagógusa állította össze és tanította be. A néptáncosokat a kis balettosaink követték, oktatójuk Noszály Kamilla, a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola táncoktatója. Az újonnan alakult mazsorettcsoportunk is bemutatkozott, Király Zsuzsanna, a Sárospataki Plasztik Egyesület táncoktatója kíséretében. A kis mazsoretteket már a nagyobbak is kiegészítették.

A jó hangulatot fokozták a Kiss Melinda óvodapedagógus által előadott, pörgős Hungária dalok. Utolsó műsorszámunk egy nagy meglepetés volt. A Mackó és a Pillangó csoportok szüleiből egy 6 fős tánccsoport alakult. Asztalos-Vindics Viktória koreográfiája szerint egy fantasztikus produkciót adtak elő. Hatalmas sikerük volt.

Az est folyamán profi módon zenélt a Hakni Band Együttes. A finom vacsorát a Makkhetes Étteremben készítették Boros Ernő vezetésével. Az aula gyönyörű díszítését – felajánlásként- a Stílus Patak Dekoráció készítette, akik egyébként Király Csaba és Király Péter kisóvodásaink szülei és nagyszülei.

Minden kiválóan adott volt ahhoz, hogy a jelenlévők jól érezzék magukat. Ez így is történt, hisz fergeteges volt a hangulat. A bulizást az est folyamán két alkalommal szakítottuk meg tombolasorsolással. Értékes nyeremények találtak gazdára, amelyeket ezúton is megköszönünk a szülőknek, támogatóknak, vállalkozóknak. Köszönjük azt is, hogy aki nem tudott eljönni a rendezvényre, közülük sokan támogatójegyek vásárlásával járultak hozzá eredményességünkhöz. És hogy mire fordítjuk a rendezvény bevételét? Hasznos dolgokra, mint eddig. Két éve gyönyörű sószobát építettünk. A tavalyi báli bevételből és az 1%-okból tavasszal egy hatalmas udvari játékot telepítünk. Az idei bevételből egy csoportszobánk régi faablakait kívánjuk hőszigeteltre cserélni. Bízunk benne, hogy ez sikerülni fog!

Köszönet mindazoknak, akik eddig támogatták rendezvényeinket! Segítségükre a jövőben is számítunk!

Feltöltő

Fel