Megérkezett a SUSI első kisbusza

Beindultak a 2015-ös versenysorozatok a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola sportolói számára. Ehhez óriási erőt adott az a díjátadó ünnepség, melyet Sárospatak Város Önkormányzata rendezett 2014 decemberében, melyen a SUSI U11-es leány kézilabda, U13-as labdarúgó, U14-es leány kézilabda, valamint a felnőtt női labdarúgó csapata lett jutalmazva.

DSCN0679

Számtalan tornára, kupára hivatalosak a kézisek és a focisták. Még mielőtt megkezdődött volna a 2015-ös eseménysorozat, immáron mondható, hogy szokás szerint, megrendezte a sportiskola a nyolcadik SUSI-s karácsonyt, melyen a gyerekek, szülők, edzők, vezetők léptek pályára. Ráadásul itt kapták meg a sportolók, azokat a felszereléseket, eszközöket, melyeket az egyesület a TAO pályázat keretein belül, szülői segítséggel vásárolt a tanulóknak. Az új mezeknek, melegítőknek, cipőknek és még sok más ruha neműnek nagyon örültek a gyerekek. A beruházás közel 2,6 millió forintba került.

Az U13-as és az U11-es labdarúgó korosztály még decemberben részt vett a Nyíregyházi Kertváros által rendezett kupán, ahol harmadik valamint negyedik helyet értek el a csapatok. Az U13-asok kétszer is szerepeltek Cigándon – teremtornán – ahol elsőre hatodik, másodjára negyedik helyezést értek el a rangos mezőnyben. Külön ki kell emelni, hogy a bronzmérkőzésen csak büntetőkkel maradtak alul a sportiskolások a DVTK-val szemben. Az U12-es csapat is megméretette magát, hiszen a Görög FS vendégeként Gyulaházán játszott és bronz érmet szerzett. Nem csak tornákon vesznek részt a focisták… Meghívást kaptak a fiatalok, a VI. Sárospataki Felnőtt Teremlabdarúgó Tornára is, ahol bemutató mérkőzést játszottak a döntő mérkőzés előtt. A csapat tagjai: Vachter Fanni, Ardó Alex, Halász Dániel, Szendrei Gábor, Gócs Bálint, Novák Szabolcs, Oláh Dániel, Melika Bence, Mózes Tamás, Batta Gergő, Lévai Péter,Cserpák Ferenc, Kovács Zsombor, Baráth Benedek, Sohajda András, Bódi Ádám, Miczák Márk, Baranyi Sándor, Posta Ádám, Rozgonyi Máté, Sprencz Ádám, Karászi Róbert, Lovas Dominik, Toniati Luka, Mohab Asia Farzin, Viczmándi Márk, Bódisz Ábel, Sereg Bendegúz, Repei Mátyás, Kántor Benedek, Vaszilkó Bálint, Czinke Nimród, Tán Gergő, Tallárom Balázs, Greskó Dominik, Tresz György, Papp Szabolcs – játékosok; Vachter Tamás – edző. Zsófi József tanítványai is bele kerültek abba a bizonyos mély vízbe, hiszen 2015. február 1-jén Putnokon szerepeltek, egy rangos nemzetközi tornán, a Sajóvölgye FS szervezésében. Legközelebb a csapatot február 15-én láthatják a pályán, mégpedig Cigándra van meghívása a kicsiknek. A csapat tagja: Hardon Rita, Baráth Levente, Botos Krisztián, Cifra Meliton, Csikó Rolland, Hunyadi Gergő, Kék Tamás, Kalocsai Viktor, Matisz Marcel, Kocsis Bence, Simai Soma, Sohajda Szabolcs, Sztanko Bence, Valler Bálint, Horváth Szabolcs – játékosok; – Zsófi József – edző.

885953_843621925697544_2250352174511615357_o

Az U11-es leány kézilabdások egyre jobban szerepelnek az Országos Kézilabda Bajnokság – Kulcsár Anita Régió küzdelmeiben! A Bodorovics tanítványok már megmutatták magukat Nyíregyházán, Felsőzsolcán, Sárospatakon, Tiszavasváriban és Kisvárdán is. De még nem ért véget a bajnoki rendszer, hiszen legközelebb Debrecenben és Balmazújvárosban is kezükbe veszik a kézilabdát a lányok. A csapat tagjai: Bodnár Lea, Cseke Flóra, Csizmár Petra, Gergácz Éva, Hajdu Lilla, Kántor Kincső, Kovács Eszter, Mudróczki Lilla, Perényi Anna, Rák Orsolya, Spisák Zsófi – játékosok; Bodorovics Tamás – edző. Az U14-es lányok folyamatos edzése mellett, Hevele István a legkisebbekre is fordít időt, hiszen az U8-as csapat irányítását is kézben tartja. Hamarosan ők is megkezdik a küzdelmeket. 2015 februárjától folyamatosan mérkőzéseket fognak játszani Fehérgyarmaton, Sárospatakon, Csengeren és Tiszavasváriban is.

DSCN0475

1484646_751356598284555_3632479620195815795_n

A felnőtt női csapat is megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. Folyamatosan játsza az edzőmérkőzéseit a Balogh csapat (Bőcs, Szerencs). Ráadásul sok tornára is hivatalosak a lányok… Ilyen volt a Szent Erzsébet Kupa (IV. hely) és a Nyíregyházi Filó – Torna is (V. hely). A csapat tagjai: Sohajda Krisztina, Kapéri Kitti, Szemán Eszter, Molnár Dóra, Füleczki Diána, Takács Brigitta, Preszoly Fruzsina, Márki Erika, Vajóczki Karolina, Kardosi Karina, Csehi Kincső   – játékosok; Balogh Tamás – edző.

image-0312045a2629de33ac25d0d342d4cd87ba69653a4d0f446eb64b5af3967ae38e-V

DSCN6039

DSCN6041További hírek a SUSI életéből.: Eldőlt, hogy idén is megrendezésre kerül az “ÓRIÁS LESZEL” Sárospataki Sportfesztivál és Konferencia. Már az időpontja is megvan az öt napos rendezvények: 2015. május 9-10. és 15-16-17. Idén először az egyesület beadta a pályázatát az Erzsébet táborra, melynek döntését nagy izgalommal várja a vezetőség. Ugyan ilyen izgalommal várták az első SUSI-s kisbusz megérkezését is a sportiskolások. Nem kellett sokáig várni,   hiszen 2015 február 1-jén meg is érkezett a gépjármű. A TAO pályázat keretein belül vásárolt autóbusz kilenc személyes, és Opel Vivaro márka jellel van ellátva. A Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola vezetősége büszke arra hogy sikerült megvásárolni a járművet, melyet már használatba is vettek – nagy örömmel – a sportolók. Ám az öröm nem ér végett. Hamarosan megérkezik a második kisbusz is.

További információ: www.facebook.com/pages/Sárospataki-Utánpótlásnevelő-Sportiskola és www.susi.mlap.hu.

DSCN6039

Feltöltő

Fel