Rengetegen köszöntötték együtt a főtéren az új évet

A négy adventi gyertyagyújtás után, most a Szilveszteri Utcabálra, az Újév köszöntésére is rengetegen kilátogattak a Makovecz Imre térre.

Este nyolc órától szólt a téren a zene, Retro Disco várta az ünneplő patakiakat, környékbelieket. A 2014-es év utolsó perceiben Aros János polgármester mondott egy rövid évértékelő beszédet, melyben többek között megköszönte a pataki lakosok éves, lelkiismeretes segítségét is. Ezután a megjelentek közösen énekelték el a Himnuszt, éjfél után pedig a Comenius kar épülete előtt gyönyörű tűzijáték vette kezdetét, mely méltóképp jelezte, megkezdődött a 2015-ös esztendő. Az Utcabál kifulladásig folytatódott.

A szerkesztők nevében, minden Kedves Olvasónknak sikerekben, szeretetben, boldogságban gazdag új évet kívánok! (Hadobás Ingrid)

További fotók >>>

Feltöltő

Fel