Eredményes évet zár a Sárospataki Rákóczi DSE Birkózó Szakosztálya

„A birkózás több mint sport!” – kezdte beszélgetésünk elején Pósa János, a Sárospataki Rákóczi DSE Birkózó Szakosztályának vezetője, edzője. A szakosztály idén szeptember 1-én lett egy éves, közel 20 fő állandó versenyzője van, de jövő januárban a toborzás után már 40 főre számít az edző.

Jani legfiatalabb versenyzője 2011-ben született, míg a legidősebb, aki csak hobbi szinten birkózik 65 éves. A szakosztály vezetője úgy látja van jövője itt Zemplénben a sportágnak, melyet az idei szép eredményeik is igazolnak.

Szeptemberben egy nemzetközi versenyen voltunk Hajdúnánáson. Több, mint 200 fő versenyző indult a megmérettetésen, négy ország színeiben. A sárospataki birkózó szakosztály 3 fővel képviseltette magát. Egy arany, és két bronzéremmel térhettünk haza. Az aranyérmes versenyzőnk pedig, a 160 magyar indulóból megkapta, a „Legjobb Magyar Versenyző” díját is.

Októberben két versenyen is voltunk. Először Újpesten, egy meghívásos eseményen, amelyen 2 fő pataki birkózó vett részt. Innen egy arany és egy bronzérmet hoztunk el. Másik versenyünk Gyöngyösön, egy területi bajnokság volt. Ide 9 fő birkózó érkezett, és 9 éremmel távoztak. Nagyszerű birkózásoknak köszönhetően ugyanis minden diákom érmes lett. A csapatversenyben 22 csapat közül pedig hatodikok lettünk.

Véleményem szerint novemberben, az év legnagyobb versenyén történelmi sikereket arattunk. Orosházán, a II. korcsoportos (2003-2004-ben született) fiúk Országos Diákolimpia Döntőjén vettünk részt. 67 szakosztály, 265 fő versenyzője 13 súlycsoportban mérette meg magát.
Orosházán 1 fő versenyzőnk vett részt a 29 kg-os között, ahová 22 versenyző mérlegelt be. Bihari Soma először egy püspökladányi versenyzővel birkózott, aki ellen 10-0 arányban nyert, technikai tust ért el. Másodszorra érdi ellenfelet kapott, ellene 12-2 arányban szintén győzött. A harmadik ellenfele egy nagykőrösi versenyző volt. Egy gyönyörű átdobás után betusolta ellenfelét, így elődöntőbe került, ahol egy szegedi versenyzővel birkózott. Sajnos itt az ellenfél rutinosabbnak bizonyult, pontozással kapott ki ellene a pataki birkózó, de még így is a harmadik helyért indulhatott. Végül fölényes győzelemmel verte meg fradista ellenfelét, így az Országos Diákolimpia Döntőjében, harmadik helyezett, bronzérmes lett Bihari Soma.

A Diákolimpia után egy nappal szintén Orosházán rendeztek versenyt, még hozzá a 2014. évi Női diák-és Serdülő Magyar Bajnokságot, melyen 38 szakosztály 154 birkózója vett részt. Sárospatakról ezen a napon 2 fő képviselte egyesületét,városát, nem kis eredményekkel.
Markovics Viktória két eredményes szereplés után már a döntőben találta magát, ahol egy büki versenyző volt az ellenfele. Bátor küzdelem után tussal nyert, és így ő szerezte meg a sárospataki birkózás első Magyar Bajnoki címét.
Bódi Zsanett is szépen menetelt, végül Magyar Bajnoki bronzéremmel térhetett haza.” – mondta Pósa János.

A beszélgetésünk alatt rájöttem, Jani mindent a gyerekekért és a sportért tesz, következetes és kemény edző, kitartásra neveli a versenyzőit. Mint kiderült, idén ő lett a legfiatalabb edző, aki Magyar Bajnokot nevelt ki. Ehhez, és az elért eredményekhez szívből gratulálok, további szép sikereket kívánok!

Feltöltő

Fel