Városunk Bodrog Néptáncegyüttese november végén vett részt az Amatőr Néptáncegyüttesek Országos Bemutató Színpada salgótarjáni fordulóján, ahol 121 ponttal jól minősült kategóriát ért el.
Az eredmény kiemelkedő, hiszen a megyében működő együttesek közül a Bodrog érte el a legmagasabb pontszámot, s innen egyedül a pataki táncosokat sorolták ebbe a kategóriába. Az együttes, amelynek A Művelődés Háza és Könyvtára ad otthont, vezetői – Darmos Éva és Darmos István – által szerkesztett, Levelek hazulról című, új műsorával vett részt e minősítő fesztiválon. A műsorral a táncosok az első világháború magyar katonáinak állítanak emléket. Tételeiben egy-egy hazulról írt levél mondatai, a bennük felidézett emlékek elevenednek meg. A fiúgyermek által katona édesapjához, az anya által harcoló fiához, a feleség által fronton lévő férjéhez írott mondatok alatt felvillan a katona élet egy-egy olyan pillanata, amikor e levelek előkerülhettek a zsebekből, katonaládákból. A műsor tartalmas, mindemellett látványos, változatos és lendületes, olyan színvonalas, mint amilyet a Bodrog Néptáncegyüttestől a közönség már megszokhatott. Az új műsor színpadra állításában sokan segítettek az együttesnek. Dr. Sarlósi Tibor, Toronyi Béláné és Vargáné Dusicza Gabriella a katonai egyenruhák beszerzésében, átalakításában működtek közre, a Kommunális Szervezet, valamint A Művelődés Háza és Könyvtára munkatársai a díszletkészítésben segédkeztek, a zenei összeállítást a Szikes Zenekarral közösen végezték az együttes vezetői, s a levelek hangfelvételeinek elkészítésében felvidéki, kalocsai kollégák, s János Hajnalka népdalénekes közreműködésére volt szükség.
A zsűri kritikai észrevételei mellett kiemelte egy-egy táncanyag – például az ördöngösfüzesi páros táncok – stílusos előadását, a színpadi megjelenés és a zenei összeállítás színvonalát, a folklorisztikai hitelességet, s ami külön öröm, hogy az együttes a nézőktől is rendkívül pozitív visszajelzéseket kapott. Ez a minősítési rendszer a 90-es évektől működik, akkor váltotta fel az előző, még az ÁFÉSZ által szervezett minősítő fesztiválokat. A megmérettetésre általában csak a színvonalasan tevékenykedő együttesek vállalkoznak, s azok között is rangot jelent – a magas szakmai színvonal bizonyítéka – ha valakit a magasabb osztályba – a Bodrog esetében a jól minősült kategóriába – sorolnak be.
Ez az eredmény jól tükrözi azt, hogy a hat évtizedes múlttal rendelkező Bodrog Néptáncegyüttes folyamatosan magas színvonalú, nem csak járási, de megyei szinten is kiemelkedő, hagyományainkon alapuló kultúra közvetítő tevékenységet végez. A tervek szerint az együttes új műsorának bemutatójára a közeljövőben A Művelődés Háza és Könyvtára színpadán is sor kerül majd.