Nyílt napot tartott Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

„Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget” – Ez a Kollégiumunk jelmondata.

2015-től új diákok lépik át Iskolánk küszöbét, akik a történelmi örökség folytatói, az új hagyományok építői lesznek. 2014. november 19-én nyílt napot tartottunk számukra. Hívó szavunkat sokan meghallották és eljöttek közénk. A képzéseinkről és a felvételiről kaptak tájékoztatást, és órákat is látogathattak. E helyről is szeretnék köszönetet mondani, hogy megtiszteltek bennünket! Külön köszönöm a szülőknek és a kísérőtanároknak, hogy alkalmunk volt a személyes beszélgetésekre is. Köszönöm vezetőtársaimnak- Búzásné Nagy Gabriella igazgatóhelyettesnek, Molnárné Klemm Ildikó igazgatóhelyettesnek és Fejér Zoltán intézményi lelkésznek, valamint Bogáthy Csengének diákönkormányzatunk vezetőjének a színvonalas tájékoztatót, a kedves kollégáknak a bemutató órákat.

Köszönöm a diákjaink önzetlen segítségét is.

Ez ad erőt az életben, munkában, küldetésünkben.

Soli Deo Gloria!

Nagy-Baló Csaba igazgató

Képet itt

Feltöltő

Fel