2014.10.22. 19:00 - 19:00
Színház: Soóky Margit – Galambos Zoltán: Katyi

14okt_katyiSoóky Margit – Galambos Zoltán: Katyi

vígjáték a Körúti Színház előadásában

Színházbérletes előadássorozat A Művelődés Háza és Könyvtárában

 

Varga Kató színésznő szeretne lenni, de a felvételi vizsgán belesül a szerepébe. A már befutott színész, a bizottság elnöke könyörtelenül tehetségtelennek bélyegzi. Kató, hogy tehetségét bizonyítsa, kitalál magának egy figurát: Katyit, a vidéki megesett cselédlányt. Elszegődik a színészhez mindenesnek és ebben a minőségében rövidesen felforgatja az egész házat. Pokollá teszi a színész életét.

A Katyi című színdarab közvetlen elődje egy Soóky Margit regényéből írt, 1942-ben vetített magyar filmvígjáték, amit legendás szereposztása tett feledhetetlenné: Kiss Manyi, Tolnay Klári és Bilicsi Tivadar játszották a fő szerepeket – a film még egy nótával is gazdagította a közönséget (Zöld a kukorica, Katyi, harmatos a levele, Katyi), amit akkoriban országszerte sokan dúdolgattak.

A Körúti Színház Galambos Zoltán rendezésével a nagy elődökhöz méltó, az 1920-as évek hangulatát megidéző komédiát kerekített a Katyiból. A megkatyisodott Kató hódításainak és lódításainak története Placskó Emese, Kautzky Armand, Gyebnár Csekka, Tahi-Tóth László és mások parádés alakításával a múlt évben debütált.

Szereplők:

Almási Miklós: Fila Balázs

Schulteisz Kató/Katyi:  Placskó Emese

Ferenc: Tahi-Tóth László

Csiba Kati: Gyebnár Csekka

Pálinkás Berci: Lipták Péter

Jacques Ponton magándetektív:  Oroszi Tamás

Kató anyja: Pecsenyiczki Balázs

Rendőrfogalmazó: Galambos Zoltán

Lili: Lehel Kata

Mária: Kiss Edina

Csiba Márton: Makrai Pál

Asszony, a gyerek anyja: Karaivanov Lilla/Endrei Lívia

Járőr:  Raczkó Tamás

 

Díszlet: Ábrahám Péter

Jelmez: PLATHÓ

Zene: Harmath Imre

Zenei vezető: Turcsán András

Dramaturg: Meskó Zsolt, Csík Csaba

Soóky Margit regényéből írta és rendezte: Galambos Zoltán

Belépődíj: 2800 Ft

Feltöltő

Fel