Regionális mesemondó verseny a Művelődés Háza és Könyvtárában

A Művelődés Háza és Könyvtára szeptember 30-án a Népmese napján Regionális Mesemondó Versenyt rendezett a helyi és környékbeli alsó tagozatos tanulók számára. A Magyar Olvasástársaság 2005-ben Benedek Elek – nagy mesemondó – születésnapját (szeptember 30.) a Népmese Napjává nyilvánította. A könyvtár is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez és azóta ezen a napon tartjuk a mesemondó versenyünket – mondta Krenyitzkyné Sárosi Krisztina

Az idén is szép számmal jelentkeztek a gyerekek a felhívásunkra, 20 fő az első és második osztályokból és szintén 20 fő a harmadik-negyedik évfolyamról. A versenyzők szabadon választhattak a különböző népek meséiből. A zsűri tagjai sok érdekes mesét hallottak a délelőtt folyamán. A zsűri elnöke Remeczkiné Toma Korélia (főiskolai docens) volt, aki a verseny végén értékelte és hasznos tanácsokkal látta el a versenyzőket. A díjazottak értékes könyvekkel a kezükben térhettek haza, melyeket később hasznosan forgathatnak a tanulmányaik kiegészítésére.

Díjazottak: 1.- 2. osztály
I. 
Funák Zétény- Református Általános Iskola – Sárospatak
II. Fodor Áron István – II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola – Sárospatak
III. Szabó Anna- Gyöngyszem Német Nemzetiségi Ált. Iskola – Hercegkút
Különdíj: Mogyorósi Panna Kincső – Általános Iskola – Tolcsva

3.- 4. osztály
I.
 Hünlich Hédi – Gyöngyszem Német Nemzetiségi Ált. Iskola – Hercegkút
II. Szemán Szabolcs – Általános Iskola – Tolcsva
III. Budai Boglárka – Szent Erzsébet Katolikus Ált. Iskola
Különdíj: Béres Ákos- II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskola- Sárospatak, Gál Tünde Virág – Református Általános Iskola – Sárospatak
Mesemondó verseny 1-2. osztályosok >>>                            Mesemondó verseny 3-4. osztályosok

Feltöltő

Fel