A Művelődés Háza és Könyvtára színházi bérletes sorozata

A Művelődés Háza és Könyvtára 2014 őszén is folytatja színházi bérletes sorozatát. Intézményünk nemcsak a sárospataki járás térségéből, hanem Zemplén más településeiről is fogad érdeklődőket és igyekszik számukra szórakoztató és tartalmas kikapcsolódást biztosítani – nyilatkozta Kurucz Tamás…

Terveink szerint október 22-én a Körúti Színház Soóky Margit – Galambos Zoltán: Katyi, novemberben és decemberben az Orlai Produkciós Iroda által ajánlott Ronald Harwood: A nagy négyes, és Dan Gordon: Esőember c. darabok szerepelnek a sorozatban. Az előadások főbb szerepeiben találkozhatnak Molnár Piroskával, Benedek Miklóssal, Kulka Jánossal, Nagy Ervinnel, Tahi-Tóth Lászlóval, Vári Évával és a pataki közönség által Pécsi Sándor díjjal kitüntetett Szacsvay Lászlóval. A jövő év első félévének tervezése is folyamatban van. Reményeink szerint színvonalas előadásokkal örvendeztethetjük meg a színházszerető közönséget.

Október 22. 19.00 óra – Soóky Margit – Galambos Zoltán: Katyi
Vígjáték a Körúti Színház előadásában

Varga Kató színésznő szeretne lenni, de a felvételi vizsgán belesül a szerepébe. A már befutott színész, a bizottság elnöke könyörtelenül tehetségtelennek bélyegzi. Kató, hogy tehetségét bizonyítsa, kitalál magának egy figurát: Katyit, a vidéki megesett cselédlányt. Elszegődik a színészhez mindenesnek és ebben a minőségében rövidesen felforgatja az egész házat. Pokollá teszi a színész életét.

A Katyi című színdarab közvetlen elődje egy Soóky Margit regényéből írt, 1942-ben vetített magyar filmvígjáték, amit legendás szereposztása tett feledhetetlenné: Kiss Manyi, Tolnay Klári és Bilicsi Tivadar játszották a fő szerepeket – a film még egy nótával is gazdagította a közönséget (Zöld a kukorica, Katyi, harmatos a levele, Katyi), amit akkoriban országszerte sokan dúdolgattak.

A Körúti Színház Galambos Zoltán rendezésével a nagy elődökhöz méltó, az 1920-as évek hangulatát megidéző komédiát kerekített a Katyiból. A megkatyisodott Kató hódításainak és lódításainak története Placskó Emese, Kautzky Armand, Gyebnár Csekka, Tahi-Tóth László és mások parádés alakításával a múlt évben debütált.

Szereplők:
Almási Miklós: Fila Balázs
Schulteisz Kató/Katyi: Placskó Emese
Ferenc: Tahi-Tóth László
Csiba Kati: Gyebnár Csekka
Pálinkás Berci: Lipták Péter
Jacques Ponton magándetektív: Oroszi Tamás
Kató anyja: Pecsenyiczki Balázs
Rendőrfogalmazó: Galambos Zoltán
Lili: Lehel Kata
Mária: Kiss Edina
Csiba Márton: Makrai Pál
Asszony, a gyerek anyja: Karaivanov Lilla/Endrei Lívia
Járőr: Raczkó Tamás
Soóky Margit regényéből írta és rendezte: Galambos Zoltán

 

 

November – Ronald Harwood: A Nagy Négyes
Orlai Produkciós Iroda

Ünnepelt operaénekesek voltak. Mára visszavonultak. Egy békés művészotthonban él a tenor, a basszus és az alt – amikor egy nap váratlanul beköltözik a szoprán is. Teljessé vált az egykori legendás Nagy Négyes. Minden szerep változatlan: a kamaszosan túlfűtött Rigoletto, a kacér Maddalena, az érzékeny Herceg, a kiszámíthatatlan Gilda. Sérelmek, vonzalmak mintha tegnap történtek volna, véd- és dacszövetségek mintha tegnap köttettek volna. És előttük a nagy feladat: egy Verdi-gála, hosszú évek után újra a közönség előtt. De olyan-e ma is a hangjuk, mint fénykorukban?

Egyáltalán: hol ér véget a magánember és hol kezdődik a művész?

Ronald Harwood (Az öltöztető, illetve A zongorista Oscar-díjas szerzője) színdarabjában az örökifjúságról és a művészet hatalmáról mesél iróniával, sok humorral.

Szereplők:
Molnár Piroska: Cecily Robson
Vári Éva: Jean Horton
Szacsvay László: Reginald Paget
Benedek Miklós: Wilfred Bond

December – Dan Gordon: Esőember
Orlai Produkciós Iroda

Charlie Babbitt, a csupán pénzköltésben jeleskedő aranyifjú csalódottan veszi tudomásul, hogy édesapjától nem örökölt mást, mint néhány rózsabokrot, meg egy majd 40 éves kocsi matuzsálemet. Hamarosan még egy keserű meglepetés éri – kiderül, hogy van egy bátyja, aki a hagyaték mintegy hárommillió dollárnyi részét kapja. Charlie egy intézetben talál rá Raymondra, s magával viszi őt, annak reményében, hogy megszerezheti a bátyja számára értéktelen vagyont. Közös útjuk során Charlie sok újat tanul, s Raymond segítségével végül legyőzi saját korlátait, s átértékeli életét.

Szereposztás:
Kulka János: Raymond Babbitt
Nagy Ervin: Charlie Babbitt
Cseh Judit: Susan
Nagy Viktor: dr. Bruener
Urbanovits Krisztina: Lucy/pincérnő/Iris, kurva
Simicz Sándor: Mr. Mooney/rendőr/dr. Marston

Intézményünk a műsorváltoztatás jogát fenntartja!

Az őszi bérlet előadásairól részletes információt kaphat a www.amuvelodeshaza.hu/hirek weboldalon is. A bérletek változatlanul 7.500 Ft-os áron vásárolhatók jegypénztárunkban, a jegyeket az előadások kezdése előtt egy héttel kezdjük árusítani.

Feltöltő

Fel